osztálytalálkozó
Gimnazista koromban, sőt jóval a gimi után is azt mondtam: hehh, osztálytalálkozó, kit érdekel ez a faszság, megy a fene, majd mennek tanulógépek. Érdekes módon az ember változik, eddig mindegyiken ott voltam, és nem bántam meg. Azt kell mondanom, hogy minél inkább telik az idő, annál inkább élvezem, és annál inkább szórakoztat. Hihetetlen milyen kíváncsiak vagyunk egymásra, és most derül ki az, hogy mennyire együtt van/volt ez az osztály. Meglepetten hallgattuk, hogy soha ennyi embert osztálytalálkozón nem szoktak látni. Persze ebben talán annak is szerepe van, hogy az állati szívatás egy elég jó gárdát nevelt belőlünk, öröm látni, hogy szinte mindenki révbe ért, boldog, és elégedett a sorsával.
Külön élvezet volt a helyszín, remek ötletnek tartottam, hogy a találkozó két napos, és ilyen csodálatos helyen találkozunk. Nemsokára fotók is lesznek.
Többnyire kapcsolódó bejegyzések:
- Murmucz
Úgy tűnik, Murmucz reinkarnálódott! Ő volt az első macskánk, emlékszem, öcsémmel hálóval fogtuk be, mikor még egészen kicsi volt, teljesen el... - mi leszel ha nagy leszel?
Mit is mondhatna erre manapság tőlünk kissé keletre valaki, ha komoly egzisztenciát akar? Gumis! esetleg rendőr…... - pizza
Megtört a jég, ma először rendeltem pizzát. Nagyon bonyolultnak tűnt, de annál egyszerűbb volt. Kis várakozás után már hozta is:...