Rutinosnak nevezhet? utazók lévén igazán nem is gondoltunk bele micsoda kalandra vállalkozunk 2005. augusztus 24-én. Minden a lehet? legnagyobb rendben, a megszokott kerékvágásban folyt, annyi különbséggel, hogy most egy igazán részletes lista is készült az összecsomagolandó holmikról. Nem is lehetett volna másképp, hiszen a Tanár néni egy évre költözik. Még ennél is megnyugtatóbb volt, hogy a csomagok bepakolása már az utazást megel?z? nap kora délután készen volt (lemérve, lezárva – ez még fontos lesz!), ami eddigi utazásainkra nem nagyon volt jellemz?. Így elmondható, hogy a hosszú repül?út (2+11 óra) illetve a megismerend? kultúra újdonsága miatti fokozott izgalmi állapoton kívül nem volt miért aggódnunk. Miért is kellett volna aggódnunk? Hisz minden annyira rendben volt, összerakva, összekészítve, élére állítva. Persze az ilyen komoly idillre gyakran rácáfol az élet, néha elég izzasztó meglepetéseket okozva, de ki gondol erre ilyenkor, mikor minden olyan profin el? lett készítve és meg lett szervezve? 

2005. augusztus 24.

Ennek tudatában vidáman taxiztunk ki a reptérre, jóval a megkívánt id?pont el?tt. A szokásos b?röndfóliázó programmal indítottunk, mindhárom b?röndöt szépen betekertettük, kértünk rá biztosítást is, hisz ha már nyugodtak vagyunk, miért ne lennénk még nyugodtabbak? Bár még korán volt, beálltunk becsekkolni a b?röndöket. Éppen azon gondolkoztam, mikor szóljak, hogy hová kérjük az ül?helyeket, mikor jött az els? hidegzuhany: ez a b?rönd túl nehéz. Hmm, gondoltam semmi baj, ketten vagyunk, majd megoldódik a helyzet. A hostess, felemelkedve székér?l, mint egy lovag a nyeregben, tette fel a következ? kérdést: mind a három csomag az önöké? Természetesen mindhárom csomag a miénk volt. Az a leméréskor derült ki, hogy a 60 kg sok lesz, és hogy a túlsúly 240 000Ft ellenében simán feladható. Itt szeretnénk köszönetet mondani informátorunknak, aki több éves Malév tapasztalat után ellátott minket azzal a hasznos információval, hogy a koreai járatokon a megengedett személyenkénti súlyhatár 30 kg. Ezennel üzenjük neki, hogy 20 kg, és azt is, hogy nem telefonálunk!

Két választásunk volt, vagy kifizetjük a 240 000Ft-os pótdíjat, vagy otthon hagyjuk a csomagot. Mindkét verzió elég izzasztó eshet?ség volt a gép indulása el?tt ¾ órával. A második lehet?séget választottuk, igénybe véve a telefonos segítséget is. Reménytelen kísérlet maradt volna, ha nem ide költözünk (ismételten hála neked Kenyeres, hogy rádöbbentettél arra, hogy ez jó környék!), vagy ha maradunk akár a Viola utcában. Kis telefonos közjáték után (vicc vagy komoly baj van) sikerült meggy?zni kis családunk legf?bb támaszát, hogy ég a ház, és sürg?sen oltani kell, tehát taxiba pattant és jött ki a reptérre a holminkért. Persze ez sem ment könnyen, míg a taxis odatalált, az plusz egy telefonba került.

Mi mindeközben reménytelenül, reklámszatyrok után rohangálva, lóhalálában pakoltuk szanaszét a b?röndöt – abban maradtunk, hogy egyet szétszedünk – és próbáltunk szelektálni, hogy mi maradhat, mi nem. Ez a nagy stressz közepette olyan jól sikerült, hogy ott maradt az összes koreai tanárnak szánt ajándék, és – hab a tortán – az els? órák komplett szemléltet? anyaga. Persze erre már csak a megérkezés után jöttünk rá.

A csomagokat feladva – el?vigyázatosan egészen Szöulig – kezdhettünk izgulni a kézipoggyászaink mérete és súlya miatt.

folyt. köv.