az első két hét

2006. november 18.Szólj hozzá!

Kategória: blog

2005. szeptemberében három hetet töltöttem itt. Túl vagyok az első két hét tapasztalatain, melyek kicsit összetettebbek mint egy évvel ezelőtt. A különbség abból fakad, hogy most már mindketten hosszabb távra rendezkedünk be, ami egész komoly átállást igényel.
Elsődleges dolgok ilyenkor a banki ügyek és a kapcsolattartás. A banki ügyek ügyintézése nálam évek óta teljes mértékben az interneten zajlik. Támpontként az Index legutóbbi cikke szolgálhat a témában, csak megerősíthetem, hogy jelenleg a CIB pályázhat leginkább az első helyre, bár utóbbi időben az Erste is eléggé sokat javult. Mindkettőt használom, de az Erste sajnos SMS-ben küld kódot minden művelethez, és mivel ide nem tud SMS-t küldeni, a szolgáltatás felejtős. Persze rákényszerül az ember, hogy hozzáférjen a számlájához, van telefonos banki szolgáltatás is, hát telefonál. Erre a célra kiválóan megfelel a Neophone szolgáltatása, ami nagy örömömre a Skype-nál is sokkal olcsóbb, és ingyenes saját telefonszámot is ad, melyen engem is elérhetnek, belföldi díjszabással. A több ezer forintos családi telefonálások élménye így a múlté, a család és a barátok, ismerősök is könnyen elérhetőek. Az egyetlen gond a nyolc óra időeltolódás marad.
Telefonálással kapcsolatban felettébb érdekes élményem, hogy félelmeimmel éppen ellenkezőleg nem az itteni telefon angol menüje okoz gondot, ugyanis alapból van benne (Manócska korábbi telefonjában nem volt). Tegnap azzal szenvedtem vagy fél órát, hogy kicsiholjam a telefonból a koreai karaktereket, ugyanis az egyik koreai ismerősömnek akartam üzenetet küldeni, de sajnos a koreai magánhangzók nagy részét egyszerűen nem találom ebben a csodamasinában. Pedig sokszor szükség lenne rá, néha elég mulatságos, ahogy latin betűkkel próbálunk koreaiul kommunikálni. Amire persze gyakran szükség van, hol a fűtésvezérlő-panel feliratait nem kapom el a szótárral, hol egyéb okosságok hiányoznak.
Mindenkinek megvannak a nyelvtanulás során unalomig ismételt fordulatok igaz? A baj az, hogy bár ezek nagyon fontosak, mikor az ember csak úgy hobbiból vesz heti egy-két órát otthon egy idegen nyelvből, az egészen más, mint mikor a helyszínen él. A mindennapi életben nem igazán érdekli a buszsofőrt például az, hogy hány éves vagyok, és van-e testvérem. Véresen komolyan csak annyi az infó, hogy hova megy a busz. De azt értsd meg, különben irtózatosan megszívtad. Fel nem lehet fogni mekkora távolságok és méretek vannak itt. Mikor kimondja az ember, hogy a városnak 13 millió lakosa van, természetesen belegondol abba, hogy mennyien is laknak Magyarországon, de annyiban is marad a dolog. Mikor itt van helyben, és elindul csupán a város egyik negyedéből a másikba, és annyit utazik mintha kétszer körbemenne Budapesten, és mindeközben látja az utcákon azt a hatalmas embertömeget az óriási toronyházak között, az lenyűgöző. Ezek az emberek pedig nagyon kedvesek és segítőkészek, bár néha igen csak nehéz velük a kommunikáció, még akkor is, ha sikerül közös nyelvet találnunk. A lecke fel van adva, én magolok…

Ja igen! Már tudok pálcikával enni!

Szólj hozzá!