Tegnap tisztes meghívásnak tettünk eleget, meginvitáltak minket egy karácsonyi évzáró vacsorára. Természetesen hagyományos koreai étterembe. Ennek több el?nye is van, rengeteg finom dolgot lehet enni (például khalbi), és egészen biztosan nem tudok rendesen járni egy darabig, ugyanis a földön ülést nem éppen párduchajlékonyságú kis testemnek találták ki. Meghívónk, Kyuchin professzor igazán kitett magáért, Franciaországban palackozott borral és öreg whiskyvel próbált minket itatni (mindketten híresen nagy italozók vagyunk). Nagyon jól éreztük magunkat, és csak a vacsora után derült ki, hogy nem is lett volna olyan nagy baj inni is egy kicsit, ugyanis hirtelen egy karaokebárban találtuk magunkat, kezünkben egy listával, hogy válasszunk dalt, mert nemsokára mi jövünk!

 

Valószín?leg igaz az az értékelés, amit nemrég jól megkaptam magamnak, miszerint valami baj van velem. Imádom és akár magában is zabálom a rizst, én aki mindig húzódoztam a keleti konyhától, most elszedem más el?l az édes-savanyú szószokat, és közismert halfóbiásként bezabálom a véletlenül vett halas virslit vagy mit (a röhej, hogy magam sem tudom mi az). Ezt koronázta meg, hogy tegnap egy karaoke bárban énekeltem. Soha nem szoktam fogadni, de hogy ez nem következik be, arra biztosan tettem volna pénzt! Persze Szilvi és Tamás el?re szóltak, hogy ezt úgysem ússzuk meg. Bejött nekik! Bár a lóversenytippjeik lennének ilyen jók!

 

Visszatérve az éneklésre: Koreában mindenütt ilyen karaokebárokba botlik az ember, a nevük norebang. A nore éneket, dalt, a bang pedig szobát jelent. Igazán nem is bárok ezek, hanem szeparált ministúdiók, ahol kiénekelheti magát az ember. Körülbelül a második szám után derült ki számunkra, hogy ezt biztosan nem ússzuk meg éneklés nélkül. Megosztottuk a feladatokat, Manócska hajlandó volt még táncolni is, hogy ne kelljen énekelnie, én nem válthattam ki magam, nem kértek fel (szerencsére), így énekeltem. A kompromittáló fotók alant találhatóak, elnézést kérek a min?ségükért!