dobozka

2007. január 29.2 hozzászólás

Kategória: blog

Az utóbbi időben egyre nagyobb gondot okoz az archiválás. Eddig megoldottam, minden PC cseréjénél egyre nagyobb vinyót vettem, aztán még másikat és még nagyobbat hozzá. Most ez kényszerű véget ért, a PC-korszak befejeződött nálunk, a nyitásbiztos csehszlovák ház utódja is eladósorba került, és szerencsésen el is kelt.
Valami megoldást kellett találnom az adattárolásra, erre a PC-ből kimentett SATA vinyó felhasználása volt a legkézenfekvőbb megoldás, már csak valami dobozba kellett belerakni. Dobozt kerestünk tehát. Fő szempontjaim voltak a hordozhatóság, az egyszerű szerelés, a könnyű konfigurálás. Végül a Raidsonic Icy box mellett döntöttem, mely minden felállított kritériumnak megfelelt, USB és SATA kimenettel rendelkezik.

Hosszú távon az igazi megoldás persze valamilyen NAS lesz, erről éppen gaba is írt, de ott nagy baj van a hordozhatósággal. Okos emberek persze már erre is találtak ki ilyet. A következő lépés a megfelelő szoftver megkeresése, amely archivál, és egyben minden általam meghatározott fájlt és könyvtárt rendszeresen frissít. Eddig találtam ezt és ezt, ha valaki jobbat tud vagy talál, ne habozzon közzétenni!


Többnyire kapcsolódó bejegyzések:

  1. kárpótlás minden végigült prezentációért
    (via gaba)...

  2. na tessék na tessék
    Van magyar dátum. A fotógaléria nagyobb lett. Erre alszom egyet....

  3. bermuda háromszög
    Életemben többször előfordult már, hogy bizonyos tárgyak eltűntek. Ilyenkor a lakás, mint egy bermuda háromszög, felszippantja ezeket a dolgokat, és kényére-kedvére...

2 hozzászólás a(z) “dobozka” címû bejegyzéshez

  1. gl szerint:

    ez most egy doboz? Vagy vincheszterek egy dobozban? Netán server?

  2. babarum szerint:

    Klikkelj a képre, részletes leírás a linken. Valójában egy doboz, melyben egy vinyó van. USB kulcsként működik, a kulcs méretét a vinyó adja.

Szólj hozzá!