Busan, avagy mi köze a hörcsögnek az útibeszámolókhoz

2007. március 3.Szólj hozzá!

Kategória: blog

Utálok útibeszámolót írni. Mindig az általános iskola „Mit csináltál a hétvégén/szünidőben/stb.” fogalmazásaira emlékeztet. Egyszer a napköziben egész délután büntiben voltam, mert nem voltam hajlandó megírni. Kint kellett állni a folyosón, feltartott kézzel, a napközis tanárnő pedig ott dohányzott, miközben felügyelt minket. Ezt úgy tette, hogy teleszívta a tüdejét, majd felfújta az arcát, és úgy fújta ki a füstöt. Úgy nézett ki, mint egy hörcsög, ráadásul baromi ronda volt. Álltunk ott kint még három sráccal a folyosón (ők valami más miatt voltak büntiben) és szenvedtünk mint az állat, mert röhögni nem lehetett. Gondolj bele! Állsz feltartott kézzel, és egy ronda hörcsög bámul. Na mi ez ha nem kínzás?
Most erőszakot tettem magamon, kiizzadtam egy beszámolót, de felmentést kaptok, innen ugorhattok azonnal a képekre.
A hét elején három napra elutaztunk Busanba. Ez jól hangzik, de amikor megérkeztünk, akkor döbbentem rá, hogy ha valahol Szöulban, vagy akármelyik másik koreai városban tesznek le, akkor sem látom meg a különbséget. Persze később ez a véleményem árnyaltabb lett, köszönhetően a későbbi élményeknek, de csak lassan, sorjában.
Első élmény a KTX vasút volt, amely valójában a francia TGV helyi kiadása, ha jól emlékszem – utoljára 2-3 éve utaztam TGV-n – az egyetlen különbség a monitor volt, amely mint a repülőgépeken, végig jelzi a megtett és hátralévő utat a térképen, és mulatságos filmeket és reklámokat nézhet rajta a kedves utas. Én inkább aludtam, éppúgy mint a repülőn. A vonatozás legfurább része a beszállás, az utasok nem mehetnek a peronra, és nem szállhatnak fel a vonatra, úgy működik a dolog, mint a check-in a reptéren, épphogy csak az útlevél- és poggyászvizsgálat marad el. A megadott jelre a már kígyózó sorok megindulnak, berakja mindenki szépen a boarding cardot jegyét a beléptetőbe, és már lehet is masírozni a vonathoz. Elég impresszív, amikor 15 vagonnyi ember megindul a lépcsőkön…
A kb. 500 kilométeres távot letudtuk kevesebb, mint 3 óra alatt, a vonat másodperc (!) pontosan érkezett meg Busanba. Gyorsan lepakoltunk a szállodában és elindultunk felfedezni a várost. Itt emlékeztetnék mindenkit a post elejére, nem láttam semmi eltérést, ha bekötött szemmel visznek be Busan belvárosába, nem mondom meg, hogy nem (mondjuk) Szöulban vagyok… A különbséget akkor fedeztem fel először, amikor visszaérkeztünk a szállodához (közvetlenül a pályaudvar mellé), és elindultunk felfedezni a környéket. Találomra indultunk, az első nagyobb kereszteződésnél befordultunk, hogy megnézzük a kisebb utcákat is, amikor jött a meglepetés: Egy orosz negyedre bukkantunk, mindenütt orosz feliratokkal, orosz bárokkal, orosz termékeket árusító üzletekkel, orosz utcalányokkal, és természetesen veretes aranyfogakkal rendelkező orosz stricikkel. Leginkább ez lepett meg, Koreában a pornó, mint olyan, tiltott dolog, nem fordulhat elő, hogy az újságoshoz odalépve a tutti-frutti lányok segge mosolyog rád reggelente, és az sem, hogy az utcán kint állnának a lányok. Nyilvánosházak vannak, ezek használata teljesen megszokott, küzdenek is ellene, de a szex minden más nyilvános formája ismeretlen itt. Manócskának ez gondot is okozott! Itt Szöulban ugyan kuriózum a haja színe, de nem hordoz negatív tartalmat, míg Busanban, lévén az orosz utcalányok nagy részének hajszíne vörös, ez őt kissé más színben tüntette fel… Nem is nagyon szakadt el mellőlem, jött szorosan mellettem, nehogy félreértsék a helyzetet. De nem csak a lányokat és a striciket láttuk, pozitív oldala is volt a dolognak, vettünk „orosz” kenyeret és mákos bejglit. Ezek nagy kincsek ám itt!
Másnap ellátogattunk a Beomeosa buddhista kolostorba, majd utána a tengerpartra. A kolostor lenyűgöző, a helyi ügyeletes kutya kalauzolt minket egy darabig. A fél napos bejárás után a tengerpartra mentünk. A tengerpart és a tenger gyönyörű, nem tudtam megállni, hogy ne vetkőzzek neki, és legalább térdig ne menjek bele a vízbe. Bár a víz nem volt 10 fokos sem, és szétfagyott a lábam, megérte, hisz soha nem szaladgáltam még télen a tengerben, vagy ha igen, akkor legalább 30 fok volt (nem a víz!), nem éreztem télnek. A pancsolás után életem legfinomabb khalbiját ettem, majd bejártuk a környező piacokat. Este megnéztük az Űrodüsszeia 2001-et, azóta is gondolkozunk rajta… A harmadik napon kirándulást terveztünk a Taejongdae parkba, de nem volt szerencsénk az időjárással, így egy rövid és iszonyatosan hideg dottó-kör után visszamentünk a városba, ahol rádöbbentünk, hogy a metsző, borzasztóan hideg szél a legkisebb utcákból is kizavar minket, így a tervezettnél hamarabb vonatra szálltunk, és hazajöttünk.
Ennyi. De csak azért, hogy ne fújja a füstöt a pofámba egy hörcsög. Meg persze talán így a képek is érthetőbbek lesznek…
Tessék klikkelni!

Szólj hozzá!