Itt nincs Húsvét, úgyhogy egy kis nosztalgia jön, azaz hogyan is zajlott a “locsolkodás” gyermekkoromban.
Bár munkaszüneti nap volt, de korán kellett kelnünk. Nem zavart, mert hangulata volt minden egyes húsvéti hétf? reggelnek. Mikor felébredtünk, anyám és apám már régen a konyhában tevékenykedett, készültek a vendéglátásra. A sonka és a kolbász megf?zése, elkészítése és szeletelése apám feladata volt, az el?z? nap megf?zött cuccot mindig hétf?n reggel szeletelte fel (szertartásosan, mint ahogy mindent, amit csinál). Anyám a tojásf?zéssel, a díszítéssel és az édességekkel/sós süteményekkel foglalkozott.  Kellett az el?készület, hiszen igen nagy vendégjárás volt nálunk minden Húsvétkor, korán reggelt?l majdnem estig megállás nélkül zúdultak a látogatók. Ez mondjuk természetes is, ha az embernek van egy csinos anyja és húga. Szerencsére ezekr?l a látogatásokról mi lemaradtunk, ugyanis komoly feladatunk volt, nekünk is meg kellett tennünk a szokásos tiszteletköröket. A ceremóniamester magától értet?d?en itt is apám volt, öcsémmel az ? vezetése alatt tudtuk le a húsvéti locsolkodást. Ennek menete a következ? volt: Mikor készen volt a konyhai segédfeladatokkal – a szeletelésnek természetesen hajnalban, már megfürödve, megborotválkozva látott neki – felvettük a munkaruhát, magunkhoz vettük a munkaeszközöket, és elindultunk.
A munkaruha természetesen ing, nyakkend?, öltöny, valamint a leglényegesebb, a ballonkabát volt. Itt jegyzem meg, hogy egy Húsvétra sem emlékszem mikor rossz id? lett volna… A munkaruha nagyon fontos volt, de nem elhanyagolandó a munkaeszközök összetétele sem. Mindenek el?tt szükség volt NEJLONSZATYROKRA. Ebbe került a kölni, és a körút során a szajré is. Szép, új nejlonszatyorral indultunk, hogy nézett volna ki az ing-nyakkend?-öltöny-ballonkabát multikombó mellett egy használt nejlonszatyor? Hozzá kell tennem, hogy akkoriban még nem léteztek a hipermarketekben is kapható filléres nejlonszatyrok, csak rendes, hegesztett perem?, vastag anyagból készült szatyrok (a centrumos szatyor megvan?). Azokra nem is nagyon mondta az ember, hogy nejlonzsák, az csak kés?bb, ezekkel a vékony szarokkal jött divatba mint szó. Nos ezzel a felszereléssel indultunk neki a körútnak, melynek szigorúan meghatározott menete volt, a keret legalábbis állandó: el?ször nagymamámhoz, utoljára pedig keresztanyámhoz vettük utunkat. A köztes állomások id?nként módosultak, hol kiegészültek, hol csökkentek az éppen aktuális családi viszonyok szerint, de a keret az mindenkor szent maradt.
Természetesen mintegy bemelegítésként és vizsgafeladatként megejtettük az otthoni rituális avatást, meglocsoltuk az otthoniakat, édesanyámat és húgomat. Az ez után kapott szajréval már meg lehetett tölteni a nejlonszatyrot, így azért mégsem üres szatyorral indultunk útnak, bár lobogtatta így is a szél rendesen. Otthon nem nagyon ettünk, hiszen el?ttünk állt az egész napos trakta, külön szerencse volt, hogy nagymamámnál kezdtünk, hiszen az otthoni koszt után az övét szerettük a legjobban, legendásan jól f?zött és sütött. (Elmondanám, hogy olyan kakaót azóta sem ittam, mint amilyet ? csinált nekem a pöttyös bögrémbe!) A kör zárása képpen keresztanyámtól nagyapámmal együtt jöttünk el mindig, együtt villamosoztunk haza. Ezeknek a húsvéti hazavillamosozásoknak egyedi hangulata volt, a meleg, a fények, a hangok ott vannak nagyon a fejemben. A fentiek szerint zajlott a Húsvét minden évben.
Leszoktam róla. Talán egyszer kellene nyomni még egy ilyen kört. Sajnos több szerepl? már nincs köztünk. Azért kipróbálnám…