kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek!

2007. április 9.1 hozzászólás

Kategória: blog

Itt nincs Húsvét, úgyhogy egy kis nosztalgia jön, azaz hogyan is zajlott a “locsolkodás” gyermekkoromban.
Bár munkaszüneti nap volt, de korán kellett kelnünk. Nem zavart, mert hangulata volt minden egyes húsvéti hétfő reggelnek. Mikor felébredtünk, anyám és apám már régen a konyhában tevékenykedett, készültek a vendéglátásra. A sonka és a kolbász megfőzése, elkészítése és szeletelése apám feladata volt, az előző nap megfőzött cuccot mindig hétfőn reggel szeletelte fel (szertartásosan, mint ahogy mindent, amit csinál). Anyám a tojásfőzéssel, a díszítéssel és az édességekkel/sós süteményekkel foglalkozott.  Kellett az előkészület, hiszen igen nagy vendégjárás volt nálunk minden Húsvétkor, korán reggeltől majdnem estig megállás nélkül zúdultak a látogatók. Ez mondjuk természetes is, ha az embernek van egy csinos anyja és húga. Szerencsére ezekről a látogatásokról mi lemaradtunk, ugyanis komoly feladatunk volt, nekünk is meg kellett tennünk a szokásos tiszteletköröket. A ceremóniamester magától értetődően itt is apám volt, öcsémmel az ő vezetése alatt tudtuk le a húsvéti locsolkodást. Ennek menete a következő volt: Mikor készen volt a konyhai segédfeladatokkal – a szeletelésnek természetesen hajnalban, már megfürödve, megborotválkozva látott neki – felvettük a munkaruhát, magunkhoz vettük a munkaeszközöket, és elindultunk.
A munkaruha természetesen ing, nyakkendő, öltöny, valamint a leglényegesebb, a ballonkabát volt. Itt jegyzem meg, hogy egy Húsvétra sem emlékszem mikor rossz idő lett volna… A munkaruha nagyon fontos volt, de nem elhanyagolandó a munkaeszközök összetétele sem. Mindenek előtt szükség volt NEJLONSZATYROKRA. Ebbe került a kölni, és a körút során a szajré is. Szép, új nejlonszatyorral indultunk, hogy nézett volna ki az ing-nyakkendő-öltöny-ballonkabát multikombó mellett egy használt nejlonszatyor? Hozzá kell tennem, hogy akkoriban még nem léteztek a hipermarketekben is kapható filléres nejlonszatyrok, csak rendes, hegesztett peremű, vastag anyagból készült szatyrok (a centrumos szatyor megvan?). Azokra nem is nagyon mondta az ember, hogy nejlonzsák, az csak később, ezekkel a vékony szarokkal jött divatba mint szó. Nos ezzel a felszereléssel indultunk neki a körútnak, melynek szigorúan meghatározott menete volt, a keret legalábbis állandó: először nagymamámhoz, utoljára pedig keresztanyámhoz vettük utunkat. A köztes állomások időnként módosultak, hol kiegészültek, hol csökkentek az éppen aktuális családi viszonyok szerint, de a keret az mindenkor szent maradt.
Természetesen mintegy bemelegítésként és vizsgafeladatként megejtettük az otthoni rituális avatást, meglocsoltuk az otthoniakat, édesanyámat és húgomat. Az ez után kapott szajréval már meg lehetett tölteni a nejlonszatyrot, így azért mégsem üres szatyorral indultunk útnak, bár lobogtatta így is a szél rendesen. Otthon nem nagyon ettünk, hiszen előttünk állt az egész napos trakta, külön szerencse volt, hogy nagymamámnál kezdtünk, hiszen az otthoni koszt után az övét szerettük a legjobban, legendásan jól főzött és sütött. (Elmondanám, hogy olyan kakaót azóta sem ittam, mint amilyet ő csinált nekem a pöttyös bögrémbe!) A kör zárása képpen keresztanyámtól nagyapámmal együtt jöttünk el mindig, együtt villamosoztunk haza. Ezeknek a húsvéti hazavillamosozásoknak egyedi hangulata volt, a meleg, a fények, a hangok ott vannak nagyon a fejemben. A fentiek szerint zajlott a Húsvét minden évben.
Leszoktam róla. Talán egyszer kellene nyomni még egy ilyen kört. Sajnos több szereplő már nincs köztünk. Azért kipróbálnám…


Többnyire kapcsolódó bejegyzések:

  1. utazni jó – rózsaszál
    Azt mondják, hogy tömegközlekedni jó. Természetesen vannak előnyei, sokat mozog az ember, fut a busz után, rengeteg ideje van olvasni, stb....

  2. kiválasztott ember
    Már sok évvel ezelőtt felfigyeltem egy érdekes dologra. Igen gyakran előfordul velem, hogy mikor az órára nézek (digitális kijelzőről van szó),...

  3. kaktusz
    Nagy felismerésre jutottam az éjjel. A kaktusz egy nagyon aljas növény. Azt gondolod szúr egy kicsit, néha úgy próbából megérinted, és...

1 hozzászólás a(z) “kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek!” címû bejegyzéshez

  1. Joci szerint:

    Ancsát mindig úgy locsolta Hugó, hogy a homlokán folyt a Krasznaja Mockba…

    :)

Szólj hozzá!