Ma délután elmentünk sétálni egyet, meleg volt, sokat gyalogoltunk, így a parkban pihentünk egy kicsit. Ültünk egy padon, nézel?dtünk, vonultak el?ttünk a családok, párok. Nagy valószín?séggel kevés külföldi üldögél arrafelé, mert általános attrakció voltunk, szinte cirkuszban éreztem magam, csak nem a néz?téren, hanem a porondon.
Éppen a következ? család érkezett, a két kislány el?reszaladt. Futottak, futottak, majd hirtelen belekerültünk a perifériás látómezejükbe, amit?l automatikusan blokkolt a lábuk. Megálltak, elkezdtek minket bámulni, majd a nagyobbik magához vonta a kisebbiket, és oktatóan magyarázta: Látod, amerikaiak! Ezt mégsem hagyhattam annyiban, nehogy már leamerikaizzanak, ezért koreaiul visszaszóltam neki: Nem, nem amerikaiak vagyunk, hanem magyarok! A kislányban kimehetett a biztosíték, mert a kishugát magával cibálva azonnal rohant vissza a szüleihez, már messzir?l kiabálva: anya, apa! Itt egy amerikai, és koreaiul beszél!
Rémiszt?ek lehetünk.