Ma délután elmentünk sétálni egyet, meleg volt, sokat gyalogoltunk, így a parkban pihentünk egy kicsit. Ültünk egy padon, nézelődtünk, vonultak előttünk a családok, párok. Nagy valószínűséggel kevés külföldi üldögél arrafelé, mert általános attrakció voltunk, szinte cirkuszban éreztem magam, csak nem a nézőtéren, hanem a porondon.
Éppen a következő család érkezett, a két kislány előreszaladt. Futottak, futottak, majd hirtelen belekerültünk a perifériás látómezejükbe, amitől automatikusan blokkolt a lábuk. Megálltak, elkezdtek minket bámulni, majd a nagyobbik magához vonta a kisebbiket, és oktatóan magyarázta: Látod, amerikaiak! Ezt mégsem hagyhattam annyiban, nehogy már leamerikaizzanak, ezért koreaiul visszaszóltam neki: Nem, nem amerikaiak vagyunk, hanem magyarok! A kislányban kimehetett a biztosíték, mert a kishugát magával cibálva azonnal rohant vissza a szüleihez, már messziről kiabálva: anya, apa! Itt egy amerikai, és koreaiul beszél!
Rémisztőek lehetünk.