Ma hajnalban leesett az első hó. Imádom a havat, hajnal kettő körül, mikor észrevettem, majdnem lementem tapicskolni egy kicsit. Aztán győzött a meleg és a felöltözéshez szükséges energia hiánya, így bealudtam.
Azt persze jól kiterveltem, hogy majd  korán reggel felkelek, és lefotózom a havas fenyőket – nagyon jól néztek ki – a ház melletti parkban. És lőn, reggel hétkor ki az ágyból, nézek ki az ablakon… hát nem elolvadt a kis szemét!? Nem csak a fenyőkön, hanem mindenütt.
Az ráadásul csak egy dolog, hogy elolvadt, de ezt úgy tette, hogy fondorlatosan ráfagyott a kocsira. De nem ám csak úgy egyszerűen, ahogy Móriczka levakarja, hanem úgy, hogy az ajtót nem tudtam kinyitni, a jég ugyanis összefüggő hidat képzett a négy ajtó és a tető között.
Rövid tanácskozás után döntöttünk: addig a teremgarázsban parkolunk, amíg a gondnok nem szól. Vakar a fene.