koreai űrutazás – helycserés űrkimchi

2008. március 12.4 hozzászólás

Kategória: blog

Farkas BertalanEmlékeztek még Farkas Bertalanra? No nem a szerzetesre, hanem az űrhajósra, az ország farkasbercijére? Az igazi Magyar Vándorra? Talán nincs egyetlen olyan általános iskola de talán óvoda sem, ahol ne járt volna a Szocialista Nemzet Űrhajósa. Még nyolcszázötöt kell aludni, és az első magyar űrutazás harmincadik évfordulóját ünnepelhetjük. 1980. május 26-án indult az űrbe Farkas Berci Valerij Kubaszov (12 évesen nagyon mulatságosnak tartottam ezt a nevet, és jelzőként használtuk is rendszeresen) parancsnokkal. Bár sajnos azóta sem volt magyar az űrben, és hosszú ideig talán nem is lesz, igazán büszkék lehetünk. Már csak azért is, mert űrutazásban 28 évvel előztük meg például Dél-Koreát, amelynek első űrhajósa 2008. április 8-án indul útjára. A koreai űrhajósokat is a szovjetek oroszok képezték ki, a kiválasztott űrhajós az oroszokkal repül. (A Korea és Oroszország között 2006 decemberében kötött szerződés becsült költsége 20-25 millió dollár, az egyik legnagyobb szponzor természetesen a Samsung.)
Persze amíg idáig eljutottunk, volt egy-két csavar. A koreaiak orosz kérésre leváltották űrhajósukat, így az első koreai űrhajós nő lesz. Ez egy elég érdekes történet, végülis ezért írok az egészről.
De induljunk az elejétől: a koreaiak igen demokratikusan oldották meg a dolgot, országos versenyt írtak ki, bárki jelentkezhetett űrhajósnak. Jelentkezett is 36 206 fő, közülük választották ki azt a szerencsés hat embert, akik közül kikerült a két győztes, Ko San és Yi So-Yeon.

Ko San           Yi So-Yeon

Ők 250 napig vetélkedtek egymással, hogy az erre a célra létrehozott bizottság eldöntse melyikük legyen az első számú űrhajós. (Farkas Bertalannak is volt helyettese, Magyari Béla, aki soha nem jutott ki az űrbe.) Az elért eredmények alapján Ko San lett a kiválasztott, aki el is utazott Bajkonurba, hogy ott végső kiképzését is megkapja.
Március elején érkezett az Index által is közölt hír, hogy a koreaiak orosz kérésre lecserélték első űrhajósukat. A legtöbb híroldalon ugyanaz a sablonos tájékoztató szerepel, miszerint egy könyvtárból kölcsönzött könyvet hazaküldött. “Az orosz hivatal hangsúlyozta, hogy a kis fegyelemsértésnek és engedetlenségnek is súlyos következményei lehetnek.
Valójában ennél sokkal többről van itt szó szerintem. Ko San kétszer is megsértette a kiképzési alapszabályzatot, egyszer szeptemberben, egyszer februárban. És bár apróságnak tűnik egy könyvet “véletlenül” elküldeni, érdemes tudni milyen könyvekről is van szó. Első alkalommal egy (űrhajós) kiképzési kézikönyvet küldött haza, a második alkalommal azon kapták rajta, hogy egy számára (elvileg) nem hozzáférhető, és a kiképzését egyáltalán nem érintő könyvet vett kölcsön egy orosz űrhajóspilótától. Nem mást, mint a Szabálykönyvet, mely alapján a pilóta levezényli a repülést. Sok lesz ez már véletlen egybeesésnek nem? Nekem olyan érzésem van, hogy a koreaiak készülnek a saját űrrepülésükre, és szükségük van az információra. Szerencsétlen fickót belehajszolhatták ebbe a dologba, és mikor másodszorra is lebukott, mennie kellett. Gyorsan megtörtént a váltás, Yi So-Yeon azonnal beugrott a helyére, hiszen az ő kiképzése közben párhuzamosan zajlott. Egyébként előbbi gyanúmat az is megerősíti, hogy olvastam egy nyilatkozatot a Koreai Űrkutatási Hivatal egyik képviselőjétől, miszerint: “Amennyiben Yi So-Yeon lett volna első számú űrhajósnak kiválasztva, először fordulhatott volna elő, hogy két nő, Yi és az amerikai űrhajósnő egyszerre térjen vissza a Földre. Ha újból alkalmunk nyílna űrhajóst küldeni, Yi So-Yeunt részesítenénk előnyben.”
Finoman szólva itt bűzlik valami.
De ha már bűz, akkor csapjunk a lecsóba, mit eszik a koreai űrhajós? Természetesen kimchit! És persze ramyeont! Annak idején Farkas Berci tulipános (már akkor sejthette, hogy 22. lesz az MDF országos listáján?) ládában sertéspörköltöt, libamájpástétomot, babsalátát, rakott káposztát, füstölt marhanyelvet, sült vagdaltat, csirkét és magyaros “étvágyfalatnak” nevezett disznósajtot vitt magával, mindezen finomságoknak az űrkonformmá tétele az akkori árakon is több millió forintba került (emlékeim szerint 1980-ban 10 forintért vettem negyed kiló kenyeret, 15 deka parizert és fél liter zacskós kakaót). Nos a koreaiaknak még inkább fel van adva a lecke, ugyanis legtöbb kajájuk eléggé speciális, a jó kimchi előfeltétele a megfelelő erjedés, ami abszolút nem űrkompatibilis. De  a kimchi elválaszthatatlan a koreai étkezéstől (már én is külön kérem, ha elfelejtenék) így a Koreai Atomenergiai Kutató  Intézet dolgozott a baktériumok sugárbiológiai semlegesítésén. Megadták a módját, de így lesz legalább koreai űrkaja. Nem tudom van-e valami íze, de űrkimchi akkor is lesz!

4 hozzászólás a(z) “koreai űrutazás – helycserés űrkimchi” címû bejegyzéshez

  1. Zslötyi szerint:

    A bátyámék osztályát úgy hívták, hogy Farkas Bertalan raj, és mi nagyon irigyeltük őket ezért. És MDF-lista ide vagy oda, én nem emlékszem, hogy a mi Bercink valaha is lejáratta volna magát. Ez pedig nagy dolog!

  2. Babarum szerint:

    Ha leírom, hogy MDF, az még nem negatívum. (sokaknak persze az! :)
    Személyesen én drukkoltam anno, hogy Csapodynak sikerüljön, és akkor Berci szerephez juthatott volna. Nem sikerült neki, alig kapott szavazatot. De ő legalább már volt az űrben!

  3. Zslötyi szerint:

    ja, nem konkrétan az mdf-re értettem, hanem már önmagában az nagy dolog, hogy valaki harminc éve híres, megérintette a politika, és még nem járatta le magát. ez azért magyarországon nem kis eredmény

  4. Babarum szerint:

    Ahh, értem mire gondolsz, így is van.
    De gondolj csak bele, nem is tehetné.
    Az összes többi politikus (akik szinte mind lejáratták magukat) közül hánynak a nevét viselte akár egy őrs is? Nemhogy egy raj!
    Nagy felelősség ez. Még ha valamennyire kirakatemberként is használták, mégiscsak az egyetlen magyar űrhajós!
    Én találkoztam vele személyesen is, ha jól emlékszem még kezet is fogtunk! :)

Szólj hozzá Zslötyi hozzászólásához!