koreai ?rutazás – helycserés ?rkimchi

2008. március 12.4 hozzászólás

Kategória: blog

Farkas BertalanEmlékeztek még Farkas Bertalanra? No nem a szerzetesre, hanem az ?rhajósra, az ország farkasbercijére? Az igazi Magyar Vándorra? Talán nincs egyetlen olyan általános iskola de talán óvoda sem, ahol ne járt volna a Szocialista Nemzet ?rhajósa. Még nyolcszázötöt kell aludni, és az els? magyar ?rutazás harmincadik évfordulóját ünnepelhetjük. 1980. május 26-án indult az ?rbe Farkas Berci Valerij Kubaszov (12 évesen nagyon mulatságosnak tartottam ezt a nevet, és jelz?ként használtuk is rendszeresen) parancsnokkal. Bár sajnos azóta sem volt magyar az ?rben, és hosszú ideig talán nem is lesz, igazán büszkék lehetünk. Már csak azért is, mert ?rutazásban 28 évvel el?ztük meg például Dél-Koreát, amelynek els? ?rhajósa 2008. április 8-án indul útjára. A koreai ?rhajósokat is a szovjetek oroszok képezték ki, a kiválasztott ?rhajós az oroszokkal repül. (A Korea és Oroszország között 2006 decemberében kötött szerz?dés becsült költsége 20-25 millió dollár, az egyik legnagyobb szponzor természetesen a Samsung.)
Persze amíg idáig eljutottunk, volt egy-két csavar. A koreaiak orosz kérésre leváltották ?rhajósukat, így az els? koreai ?rhajós n? lesz. Ez egy elég érdekes történet, végülis ezért írok az egészr?l.
De induljunk az elejét?l: a koreaiak igen demokratikusan oldották meg a dolgot, országos versenyt írtak ki, bárki jelentkezhetett ?rhajósnak. Jelentkezett is 36 206 f?, közülük választották ki azt a szerencsés hat embert, akik közül kikerült a két gy?ztes, Ko San és Yi So-Yeon.

Ko San           Yi So-Yeon

?k 250 napig vetélkedtek egymással, hogy az erre a célra létrehozott bizottság eldöntse melyikük legyen az els? számú ?rhajós. (Farkas Bertalannak is volt helyettese, Magyari Béla, aki soha nem jutott ki az ?rbe.) Az elért eredmények alapján Ko San lett a kiválasztott, aki el is utazott Bajkonurba, hogy ott végs? kiképzését is megkapja.
Március elején érkezett az Index által is közölt hír, hogy a koreaiak orosz kérésre lecserélték els? ?rhajósukat. A legtöbb híroldalon ugyanaz a sablonos tájékoztató szerepel, miszerint egy könyvtárból kölcsönzött könyvet hazaküldött. “Az orosz hivatal hangsúlyozta, hogy a kis fegyelemsértésnek és engedetlenségnek is súlyos következményei lehetnek.
Valójában ennél sokkal többr?l van itt szó szerintem. Ko San kétszer is megsértette a kiképzési alapszabályzatot, egyszer szeptemberben, egyszer februárban. És bár apróságnak t?nik egy könyvet “véletlenül” elküldeni, érdemes tudni milyen könyvekr?l is van szó. Els? alkalommal egy (?rhajós) kiképzési kézikönyvet küldött haza, a második alkalommal azon kapták rajta, hogy egy számára (elvileg) nem hozzáférhet?, és a kiképzését egyáltalán nem érint? könyvet vett kölcsön egy orosz ?rhajóspilótától. Nem mást, mint a Szabálykönyvet, mely alapján a pilóta levezényli a repülést. Sok lesz ez már véletlen egybeesésnek nem? Nekem olyan érzésem van, hogy a koreaiak készülnek a saját ?rrepülésükre, és szükségük van az információra. Szerencsétlen fickót belehajszolhatták ebbe a dologba, és mikor másodszorra is lebukott, mennie kellett. Gyorsan megtörtént a váltás, Yi So-Yeon azonnal beugrott a helyére, hiszen az ? kiképzése közben párhuzamosan zajlott. Egyébként el?bbi gyanúmat az is meger?síti, hogy olvastam egy nyilatkozatot a Koreai ?rkutatási Hivatal egyik képvisel?jét?l, miszerint: “Amennyiben Yi So-Yeon lett volna els? számú ?rhajósnak kiválasztva, el?ször fordulhatott volna el?, hogy két n?, Yi és az amerikai ?rhajósn? egyszerre térjen vissza a Földre. Ha újból alkalmunk nyílna ?rhajóst küldeni, Yi So-Yeunt részesítenénk el?nyben.”
Finoman szólva itt b?zlik valami.
De ha már b?z, akkor csapjunk a lecsóba, mit eszik a koreai ?rhajós? Természetesen kimchit! És persze ramyeont! Annak idején Farkas Berci tulipános (már akkor sejthette, hogy 22. lesz az MDF országos listáján?) ládában sertéspörköltöt, libamájpástétomot, babsalátát, rakott káposztát, füstölt marhanyelvet, sült vagdaltat, csirkét és magyaros “étvágyfalatnak” nevezett disznósajtot vitt magával, mindezen finomságoknak az ?rkonformmá tétele az akkori árakon is több millió forintba került (emlékeim szerint 1980-ban 10 forintért vettem negyed kiló kenyeret, 15 deka parizert és fél liter zacskós kakaót). Nos a koreaiaknak még inkább fel van adva a lecke, ugyanis legtöbb kajájuk eléggé speciális, a jó kimchi el?feltétele a megfelel? erjedés, ami abszolút nem ?rkompatibilis. De  a kimchi elválaszthatatlan a koreai étkezést?l (már én is külön kérem, ha elfelejtenék) így a Koreai Atomenergiai Kutató  Intézet dolgozott a baktériumok sugárbiológiai semlegesítésén. Megadták a módját, de így lesz legalább koreai ?rkaja. Nem tudom van-e valami íze, de ?rkimchi akkor is lesz!

4 hozzászólás a(z) “koreai ?rutazás – helycserés ?rkimchi” címû bejegyzéshez

  1. Zslötyi szerint:

    A bátyámék osztályát úgy hívták, hogy Farkas Bertalan raj, és mi nagyon irigyeltük ?ket ezért. És MDF-lista ide vagy oda, én nem emlékszem, hogy a mi Bercink valaha is lejáratta volna magát. Ez pedig nagy dolog!

  2. Babarum szerint:

    Ha leírom, hogy MDF, az még nem negatívum. (sokaknak persze az! :)
    Személyesen én drukkoltam anno, hogy Csapodynak sikerüljön, és akkor Berci szerephez juthatott volna. Nem sikerült neki, alig kapott szavazatot. De ? legalább már volt az ?rben!

  3. Zslötyi szerint:

    ja, nem konkrétan az mdf-re értettem, hanem már önmagában az nagy dolog, hogy valaki harminc éve híres, megérintette a politika, és még nem járatta le magát. ez azért magyarországon nem kis eredmény

  4. Babarum szerint:

    Ahh, értem mire gondolsz, így is van.
    De gondolj csak bele, nem is tehetné.
    Az összes többi politikus (akik szinte mind lejáratták magukat) közül hánynak a nevét viselte akár egy ?rs is? Nemhogy egy raj!
    Nagy felel?sség ez. Még ha valamennyire kirakatemberként is használták, mégiscsak az egyetlen magyar ?rhajós!
    Én találkoztam vele személyesen is, ha jól emlékszem még kezet is fogtunk! :)

Szólj hozzá Babarum hozzászólásához!