War Memorial of Korea – képgaléria
Ha érdekel a történelem és Szöulban jársz, feltétlenül el kell menned a War Memorial of Korea múzeumba. Az 1994-ben a Koreai Hadsereg (ROKA) régi főhadiszállásának helyére épített komplexumban, amely a világ egyik legnagyobb hadtörténelmi múzeuma, észre sem veszed, és egy egész napot elbóklásztál. Bár témája főként a Koreai Háború, a múzeum az őskortól napjainkig mutatja be Korea hadtörténelmét. Mindezt érdekesen, animációkkal és rengeteg interaktív eszközzel.
Számomra a legnagyobb szenzáció az ún. Turtle Ship, a világ első páncélozott hajója. Megalkotója, Yi Soon-shin generális, Korea nemzeti hőse, egy zseni, kinek hadvezéri képességeit Nelson admirálissal emlegetik egy lapon. (Néhány japán történész szerint – pedig Yi generális a japánokat győzte le – Nelson admirális Yi nyomába sem érhet…) Sokat olvastam és hallottam róla, Koreában nagyon híres, hogy párhuzamot vonjak, ő a “koreai Hunyadi János”. A különbség annyi, hogy itt a japán a török.
Yi nagyon sikeres és híres hadvezér volt, soha nem vesztett csatát. Éppen ezért irigyei is voltak, akik elárulták, és sikerrel vádolták meg azzal, hogy japán kém. Minden rangjától megfosztották, a börtönben majdnem meghalt a kínzásoktól, miközben az árulók átvették a flotta vezetését, és sikeresen el is vesztették azt. A teljes flotta megsemmisült, mindössze 13 hajó maradt.
Erre a hírre Seongjo király rehabilitálta Yi tábornokot, és visszaállította a flotta élére, bár közben már azon gondolkozott, hogy megszünteti, hiszen a 150 hajóból csak 13 maradt. A megszüntetés hírének hallatára Yi levelet írt a királynak, ezzel a szöveggel: “…Még van 13 hajóm…Amíg élek, az ellenség nem éri el a nyugati tengert.” Akkoriban a japánoknak több mint 500 hajója volt…
Hamarosan sor került az ütközetre, Yi 13 hajójával a japán flotta több mint 300 hajója (133 hadihajó és több mint 200 kísérőhajó) ellen vonult fel, és szétzúzta a japánokat! A Myeongnyangi csatában a 133 japán hadihajóból 31 megsemmisült, 91 pedig használhatatlanná vált, a japán flotta főparancsnoka elesett. Ez a csata fordulópont volt a japánok koreai inváziója során. Yi tábornok még egy, a háborút lezáró nyertes csatát vezetett ellenük, melynek során megsérült, és életét vesztette. Egy haláláig lojális és a hazáját szolgáló dicsőséges katonaként a koreaiak mintaképe, nemzeti hőse.

Van persze a “teknőchajón” kívül rengeteg más látnivaló is, a 3 emeleten és egy hatalmas szabadtéri parkban szinte mindent megtalálunk Korea hadtörténelméről. Ha Szöulban jársz, mustsee!
Többnyire kapcsolódó bejegyzések:
- Seoul Cherry Blossom Festival – képgaléria
Cseresznyefa-virágzásról elsőre Japán jut az ember eszébe, ennek megfelelően tavasszal ez az egyik legfőbb turistaattrakció arrafelé. Bár korábban úgy terveztük, hogy... - koreai falunap – képgaléria
Bele kell törődni, vannak vicces félreértések az ember életében. A múlt hétvégén kicsit félreértettünk valamit, de szerencsére jól sült el a... - Keleti-tenger képgaléria
Hová járnak a koreaiak nyaralni? A koreaiak imádnak utazni, bár sok idejük nincs rá az évi 5-10 nap szabadság miatt. A...

Remelem egy napon leforgatjak a Li Szun Sinrol szolo tortenelmi dramasorozatot Magyarorszagon. Meg nem hallottam, hogy leforditottak volna mas nyelvre, de ami nem kesik nem mulik. A sorozat jo hosszu, de mi, a koreai csaladommal, alig vartuk a kovetkezo reszt…
Ha rajtam múlna, már holnap menne! :)
Sajnos nem megy annyira a koreai, hogy megértsem és élvezzem.
Talán majd egyszer! :)