World IT Show 2008, Korea

2008. június 21.3 hozzászólás

Kategória: fotó, galéria, Korea, tech

Mindig is szerettem a kiállításokat. Itt most nem a kultúráról, hanem a kütyükről van szó. De legyen 2008. június 21. a büszkeség napja, igen, vállalom, kütyübuzi vagyok!
Persze én még a BNV-n szocializálódtam, az első kiállításélményeim az 1980-as évek elejéről származnak. 1987-ben aztán a Lenin Kohászati Művek (LKM) marketingosztályának dolgozójaként mint kiállító is részt vettem ezen a becses rendezvényen. Fellépésem nem sikerült túl jól, ugyanis előző este találkoztam pár barátommal, és sikerült olyan alaposan berúgni, hogy a lefoglalt szállásra nem engedtek be, így reggel kissé ziláltan és iszonyat másnaposan jelentem meg. (Figyelmeztetés: Látjátok, többek között ezért sem szabad mértéktelenül alkoholt fogyasztani! Megjegyzés: Babarum ~13 éve absztinens!) Akkori kolléganőm, Andrea szerencsére értette a dolgát, és egész gyorsan rendbehozott, úgyhogy délután már kétpofára toltam befelé a repikaját. Bármi történjék is, ez marad a legemlékezetesebb kiállításélményem. Mint kiállító biztosan, de mint látogató nem hiszem…

World IT Show 2008

Tegnap volt a World IT Show 2008 utolsó napja. Mivel a tavalyi kiállításon regisztráltam, nem úsztam meg a spamet, minden nap kaptam mailt és SMS-t, hogy már csak x nap van hátra. Már 2007-ben is elég nagy volt a show, de most majdnem hanyattvágódtam. Idén sikerült másfélszer akkora alapterületen megrendezni, és még hozzácsaptak egy szintet. Mondjuk egy OECD miniszteri találkozónak dukál a felhajtás, ez tény.
Nem áll szándékomban kiállításbemutatót írni, csak néhány dolog, ami engem megfogott. Az egyik a szakértelem. Nem az a meglepő, hogy szinte minden kiállított kütyü mellett ott áll egy hostess, ezt már megszoktam. Amire most felfigyeltem, az az egyre erősödő tendencia, hogy ezek a hostessek nem csak mosolyogni vannak ám ott. Olyan szinten ismerik a termékeket, hogy bármelyik szakáruház képzett eladóit leiskoláznák. Egyszerűen nem lehet tőlük olyat kérdezni, amit ne tudnának a cég termékeiről. Ez már egy mesterség a javából, gondoljatok csak egy PDA de akár csak egy “okostelefon” használati utasítására!

Notebook design

A másik érdekesség a design. Itt nem csak a termékdesignra gondolok, az a tervezők dolga, megcsinálják “oszt jó napot”. Rengeteg olyan standot láttam, ahol a különböző termékek utólagos, személyes tesztreszabásához szükséges eszközöket mutattak be. Ez a telefonra rakható fityegőktől egészen speciális területekig terjed, nagyon tetszettek például a notebookok díszítései. Ezek nem egyszerű matricák, mindegyiket művészek tervezték, kis táblán mindegyik notebook mellett ott volt a nevük.
A harmadik – számomra – furcsa dolog a hadiipar nyílt jelenléte a kiállításon. Senkinek nem mondok azzal újat, hogy Korea jelenleg háborúban áll, és csak fegyverszünet van a két fél között. Az USA katonai jelenléte mellett Korea erősen fejleszti haditechnikáját. Ez itt igencsak kézzel tapintható volt, és bár a legújabb fejlesztésű tengeralattjárójukat nem rakták ki, de mást azért találhattunk bőven. Érdekességképpen itt egy videó az aEgis-II rendszerről. 2 km távolságról észleli az embert és ki is lövi azonnal. Automatikusan, emberi beavatkozás nélkül. Mulatságos a “Tüzelés előtt eltávolítandó” feliratú szalag a fegyver csövén. :)

A végére marad a robot. Imádom a robotokat, és a jelek szerint nem csak én, a legtöbben talán a robotos standoknál voltak. Hangvezérelt robotot még úgysem láttam, megosztom veletek is, találkozunk jövőre, ugyanitt! ;)


Többnyire kapcsolódó bejegyzések:

  1. Seoul International Photo & Imaging Industry Show 2008
    ...

  2. gyilkos nyomtatók
    Idegesítően (mások számára) jó szaglásom van. Éppen ezért bárhol is dolgoztam, soha sehol nem volt nyomtató az irodában, mert nem bírtam...

  3. jó tanács internet visszakapcsoláshoz
    Egy jó tanács: Ha közel egy évig ki volt kapcsolva az ADSL a lakásodban, és te rutinosan, még hazautazásod előtt, telefonon...

3 hozzászólás a(z) “World IT Show 2008, Korea” címû bejegyzéshez

  1. banya szerint:

    Nem semmi! Engem is mindig érdekelt a robotok világa!

  2. joci szerint:

    nem robot. ROPOT!

  3. Babarum szerint:

    Húvaze, elírtam. Bocsi! :)

Szólj hozzá!