koreai katonaindulók

2008. szeptember 22.14 hozzászólás

Kategória: ajánló, élet, fun, Korea, videó, zene

Korábban írtam már róla, hogy egy nagy toronyház 12. emeletén lakunk. A telep neve Daeju Parkville, de idén átfestették az összes házat és átkeresztelték Fiore névre. Az emberek – kiemelten a taxisok – eddig sem tudták, hogy merre van a Daeju Parkville, most, a névváltoztatás után teljes a tudatlanság.
A telep mellett egy katonai laktanya található, gyakorlóterekkel, helikopter-leszállókkal, l?térrel. A katonanépség nem egy halk típus, így közvetlenül nyomon követhetjük napi életüket. Ha más el?nye ennek nincs is, de legalább ad néhány biztos támpontot az életünkben, lassan már óra nélkül is boldogulnánk. Reggel hat, hét és nyolc órakor ébreszt?vel indítanak, megafonon szólnak a katonai indulók fél órán keresztül. Háromnegyed tizenkett?kor jó ebédhez szól a nóta, akkor is hallgathatunk harminc perc katonazenét. Levezetésképpen, délután háromnegyed ötkor újabb félórás el?adásnak örülhetünk.
A rendszeres kiképzésnek köszönhet?en már szinte immunis vagyok, a zenék beszívódtak az agyamba, és egy kis klimpírozás már fel sem t?nik. Úgy gondolom megérdemlitek, hogy megosszam ezeket az indulókat veletek. A színes, szélesvásznú élmény érdekében nem csak zenét kaptok, hanem komplett multimédiás katarzist, videóval. Els?ként jöjjön a nagy kedvenc (már az enyém is…), a repertoárban mindig az els? helyen szerepl? nóta:


Ha megvolt, és tetszett, akkor hallgassátok meg a másik elmaradhatatlan indulót is:


Végül, de nem utolsósorban emlékezzünk meg északi barátainkról is, a következ? videó egy egyveleg észak-koreai katonai indulókból. Igazság szerint nem is annyira a zene, mint inkább a fotók miatt érdemes végignézni:

14 hozzászólás a(z) “koreai katonaindulók” címû bejegyzéshez

  1. gergoke szerint:

    Akkor hamarosan jön a délutáni adag! :)

  2. Babarum szerint:

    Éppen futni voltam fent a hegyen, onnan hallottam ?ket tisztán! Tomboltak nagyon, majdnem elnyomták a megafon hangját! :)

  3. rita szerint:

    Csinibabás lett a hangulatom. Szerintem az els?re tökjó magyar átiratot lehetne szerkeszteni.

    rita utolsó blogbejegyzése: Vive la cuidad! Mercé Barcelona

  4. Mebarak szerint:

    Babarum!:) Ne haragudj, de én nem lennétek a szomszédotok, ha ilyet kellene hallgatnom nap, mint nap :))

    Mebarak utolsó blogbejegyzése: Sikerült!!!

  5. Babarum szerint:

    @rita: Csinibabás hangulat? Jól hangzik! :) Talán valaki egyszer megcsinálja a finn-magyar mintájára a koreai-magyar nyelvrokonság-videót is! :)
    @Mebarak: Hozzászoksz mint a HÉV-hez! :) Egyébként meg csak nyitott ablaknál zavaró.

  6. Nia szerint:

    Hmm.. nosztalgiázok. Nem tisztára, mint annak idején a népi indulók? Tuti orosz sugallat, mi más? :D Csak azt nem tudtam, hogy északról így átszivároghatott délre.

    El lehet ítélni, de én ezeket szeretem. :) Mármint nem ezeket, mert ezeket most hallottam el?ször, hanem a régi magyar indulókat. Bocsi mindenkit?l, de nekem szép gyerekkorom volt… bár azért ilyen töménységben valószín?leg menekülési rohamot kapnék.

  7. Snowqueen szerint:

    Hm,er?s orosz katonainduló-hatás érz?dik(de azért hallottam hasonló zenéket más népek régi háborús filmjeiben is),de igen domináns az ázsiai modalitás:-)

  8. Babarum szerint:

    @Nia: Ugyebizony? :) El?ször azt hittem, hogy csak nekem van ilyen benyomásom, de nem. Én is imádom még mindig az összes régi mozgalmi dalt, kívülr?l fújom a szövegüket is! Értettek ehhez a vörösök, tudták, hogy slágereket kell nyomni a népnek! Nem vagyok egyébként meggy?z?dve róla, hogy nem délr?l szivárgott északra…

    @Snowqueen: Egyetértünk. Van egy olyan benyomásom, hogy ez talán jobban mozgósít, mindenesetre lendületesebb, mint egy-két magyar katonanóta!

  9. Nia szerint:

    Nagyon jó kedvet tudnak csinálni ezek a dalok, nyáron volt, hogy jó hangosan énekeltem “álltunk a vészben, álltunk merészen…”, amikor észrevettem, hogy nyitva van az ablak.
    Valakiket biztosan jól elszórakoztam, de reményeim szerint túlélték. :)

    Tehát lehet, hogy délr?l szivárgott északra? Akkor akár más szöveggel ma is lehetne énekelni (nem lenne annyira ciki)! Én támogatnám!
    (A jó úttör? amúgy is támogatja az okos ötleteket. :) )

  10. Babarum szerint:

    Ahh, én néha még az Internacionálét is éneklem, szép dal az!
    A nyitott ablak meg kit érdekel! :)

  11. Nia szerint:

    Tulajdonképpen senki sem lázongott, lehet, hogy ha volt hallgatóm hozzásegítettem egy kis nosztalgiázáshoz? :D

  12. Babarum szerint:

    Ha szépen énekelsz, akkor mindenképp! Nekem nincs túl jó hangom, így el tudom képzelni, hogy idegesít? is lehetek néha! ;)

  13. Nia szerint:

    :D Na, azért engem sem a hangom miatt hallgattak (ha hallgattak), valószín?bb, hogy nem volt hova menekülniük.
    Tudod ezt hívják kötelez? szórakozásnak. :)

  14. Babarum szerint:

    Igen, tudom! ;P

Szólj hozzá Nia hozzászólásához!