műszaki vizsga Koreában

2008. október 19.4 hozzászólás

Kategória: élet, Korea, tech

LimoMajdnem elfelejtettem elmesélni, hogy Limit pénteken elvittük vizsgázni. Minden ugyanolyan volt, mint Magyarországon, mégis teljesen más. Ugyanazt ellenőrzik, csak kicsit másképpen.
Az autó tulajdonosa végig ott van a vizsga alatt, sőt neki kell a rámpára felállnia az autóval. Kizárólag a fékpadon kell kiszállnia, a fékeket nem ő ellenőrzi. :) A különböző tesztek alatt a “vizsgáztató” folyamatosan magyarázza a monitoron megjelenő értékeket, megmutatja, ha valamit a közeli vagy a távolabbi jövőben cserélni illetve javítani kell. A szerelőakna felé is a tulajdonos áll fel, a szaki fejkamerával a fején megy le, a tulaj a kocsiban ülve a monitoron nézi az autója alját, a kormányművet és annak próbáját, miközben az aknából kiabálva a szaki elmondja az észrevételeit, a fontosabb részletekről egy gombnyomással screenshotot készítve. Eléggé lenyűgöző “előadás”.
Kell még várni ezután 3 percet, és meg is kapjuk a matricát a forgalmiba, továbbá egy több oldalas részletes kiértékelést az autó állapotáról.
Mint mondtam, minden ugyanolyan mint Magyarországon. Persze van némi különbség. A hozzáállás, az idő és a pénz. Mindez 15 percbe és 2900 forintba került…


Többnyire kapcsolódó bejegyzések:

  1. movie rating
    Ez érzékeny téma, nem is tudom hogyan közelítsem meg úgy, hogy ne égessem meg magam. Nos, minden hátsó gondolat nélkül kérdésem...

  2. vásárlás
    Két gyors vásárlási tapasztalat. 1. Nem tudom megemészteni, hogy egy 8 emeletes műszaki áruházban, ahol például csak a mobiltelefonok két teljes...

  3. hipp-hopp
    Nagyot mondtam, hiszen röpke 22 óra alatt megérkeztünk háztól házig. Már túl vagyunk az autó bebikázásán, egy bevásárláson és egy kemény...

4 hozzászólás a(z) “műszaki vizsga Koreában” címû bejegyzéshez

  1. Mebarak szerint:

    …… no comment….. nem is bosszantom magam! itt a legolcsóbb helyen 9.990 Ft… és ahogy Te is mondtad….”A hozzáállás, az idő és a pénz.” a különbség… pont ezek a leglényegesebbek! hihetetlen….

    Mebarak utolsó blogbejegyzése: Minden zárva

  2. Babarum szerint:

    Ne is mondd, ismerem sajnos. Főként, hogy amerikai autóm volt egy időben, és azt soha nem lehetett baksis nélkül vizsgáztatni…

  3. Nia szerint:

    Babarum… ilyen nincs is! :)
    Kizárt!
    Lehet, hogy felül kellene vizsgálnom létezik-e dél-Korea? :D

  4. Babarum szerint:

    Na jó, csak vicceltem, és kitaláltam az egészet!
    (Persze sajnos nem! :)

Szólj hozzá!