egy kezd? hibái – mire vigyázz ha futni kezdesz

2008. október 27.40 hozzászólás

Kategória: futás, howto

Gondoltam, hogy lelkes amat?rként rengeteg hibát követek el futás közben, viszont amikor párszor hegyr?l lefelé futottam, akkor már éreztem is, hogy valami nem kóser. Utánaolvastam egy kicsit, és elég sokat okultam. Ha pedig már így kiokosodtam, megosztom a tapasztalataimat itt a blogon, mindenki okulására. Néhány pont megmosolyogtatóan egyszer?, mégsem gondolunk rá.

Milyen cip?t?

Bár arról még nem hallottam, hogy valaki a stoplis futballcip?jében vagy strandszandálban kezdett volna el futni, sokan azonban nem veszik elég komolyan a cip? kiválasztását. Ez elég nagy hiba, ugyanis igen sokan (én is) nagyrészt aszfalton futnak, ami nem igazán használ az ízületeknek. Az aszfalt és a lábunk között pedig az egyetlen kapcsolat a cip?, amely éppen ezért igen fontos szerepet játszik. Az online edzésnapló oldalán egy igen részletes leírás olvasható a számodra legmegfelel?bb futócip? kiválasztásáról.

Hogyan fussak hegyen?

Az els? nagyobb hiba, amibe én is beleestem, és aminek köszönhet?en elkezdtem kutakodni a futás alapvet? hibái után. Ha hegyr?l lefelé futunk, nagy a kísértés, hogy felgyorsítsunk, hiszen kevesebb energiával nagy sebességet tudunk elérni. A kezd? futó – mint ahogyan én is tettem – hajlamos hátra helyezni a súlypontját (hátrad?lve fékezni magát), és hosszú, elnyújtott léptekkel futni. Ez a rossz megoldás, ami ráadásul rendkívül balesetveszélyes is. A futásgörbéket kielemezve magam is megijedtem, hogy milyen nagy sebességeket értem el. Ha egy rossz lépésnek köszönhet?en elvesztettem volna egy pillanatra az egyensúlyomat, akár hatalmasat is bukhattam volna. A hegyfutás alapszabálya tehát: A hegyre felfelé nyugodtan, az er?t tartalékolva, egyenes tartással, hegyr?l lefelé pedig a vállakat nagyon enyhén el?redöntve, gyors és szapora, de rövid lépésekkel futunk.

Hogyan öltözzek?

A mai napig elkövetem azt a hibát, hogy nem öltözöm megfelel?en a futáshoz. Három lehet?ség van hibázni, vagy alul-, vagy túlöltözünk vagy a ruha anyaga nem megfelel?. A szakemberek azt mondják, hogy a meglév? h?mérséklethez célszer? hozzáadni 5-10 fokot a futóruha összeállításakor, nagyjából ennyivel érezzük többnek a h?mérsékletet mozgás közben. Persze az sem mindegy, hogy mib?l van ez a ruha. Bár nem vagyok túlságosan izzadós típus, a futás, f?leg hegyre fel, eléggé megizzaszt, még 10 fokban is. Éppen ezért kerülend? a pamut, mert bár magába szívja az izzadtságot, az ott is marad benne, ami akadályoz a mozgásban, és könnyen meg is fázhatunk. Olyan öltözékre van szükség, ami elvezeti az izzadtságot, de mindeközben szell?zik, így száraz marad a b?rünk. Ebben a kérdésben kicsit el vagyok maradva, mert annyi a technikai információ, hogy még nem jutottam el a vásárlásig. Nincs sok id?m, mert már nem sokáig futhatok közel 20 fokban, ami azt jelenti, hogy hegyr?l lefelé majd rámfagy az ázott pamutpóló.

Túl sokat túl gyorsan?

Augusztusban kezdtem el futni, akkor még napi 3 kilométeres távokkal, óvatosan. Futás szempontjából nagyon jó helyen lakunk, nem okozott nehézséget terepet találni. Koreába visszatérve ez már nagyobb kihívásnak bizonyult, mert bár itt lakunk a hegyek tövében, sajnos arra nem nagyon lehetséges futni, mert a géppisztolyos ?rök igen szemét módon nem engednek be (katonai terület). Az egyetlen megoldás tehát egy nagy kerül?, arra viszont csak egyetlen út vezet és az is csak iszonyat meredeken felfelé, egészen a Gugrag templomig (Gugragsa), ahol ez az egyetlen út  véget is ér. Ezen az útvonalon követtem el az egyik nagy hibát, amikor is els?re egészen a templomig futottam. Másnap nem nagyon bírtam járni, néha még a fekvés is nehezemre esett. Nos ez az, ami kerülend?, a sérülések elkerülése érdekében csak óvatosan a nagyobb terhelésekkel. Fokozatosan kell növelni a távolságokat és a terhelést.

Mit hallgassak? Hogyan?

Természetesen a “mit” szabadon választott, bármit, ami tetszik, a fontosabb a “hogyan”. Nekem valaminek mindig szólnia kell, err?l már írtam korábban. Mivel az útvonalamon, ha nem is számottev?, de azért van autóforgalom, nagyon oda kell figyelnem. Amíg kétszer majdnem leugrottam az útról ijedtemben, mert rám dudáltak, addig nem is gondoltam, hogy ez veszélyforrás.  Ne kövessétek el azt a hibát, amit én, bármi is szól, úgy szóljon, hogy a környezet zajait azért rendesen halljátok. Szar dolog, ha pont egy dobszóló miatt nem halljátok meg, hogy valaki azt kiabálja nektek, hogy d?l a fa…
Sajnos én tovább folytatom ezt a veszélyes üzemet, mert minden füles kiesik a fülemb?l, csak a füldugós verzió m?ködik, ami már hanger? nélkül is kizárja a környezeti zajokat.

Els?re ennyit említenék meg a futással kapcsolatos tapasztalataimból. Kocafutóként nincs sok, de igyekszem! :) Remélem a kilométerek számával a tudásom is n? majd…
Ha van valami jó tanácsod vagy tipped, azt szívesen fogadom, oszd meg velünk!

40 hozzászólás a(z) “egy kezd? hibái – mire vigyázz ha futni kezdesz” címû bejegyzéshez

  1. sylverdevil szerint:

    további jó futkározást. nekem sajnos a térdeim kevésbé tolerálják a futást (hála a korábbi versenysportnak, ugye) pedig jó lenne a téli hidegekbe kocogni, ahelyett hogy a bringára fagyjak, meg alapozásnak a következ? szezonra is tökéletes lenne. azért majd megpróbálom…

    zene: nekem valahogy nehezen elképzelhet?, hogy megadott ütemre tudjak futni (bár nem nagyon próbáltam eddig), szerintem alul- vagy túlpörgetném magam, ami nem jó, ha megadott pulzusérték körül akarnék futni. (nyilván ez sokaknak tökmindegy, lényeg az érzés)

    off: futóblog hozta meg a kedvet? :)

  2. Babarum szerint:

    Köszi! :)
    A bringára fagyás nem egy kecsegtet? opció, próbálkozz meg a könny? kocogással, persze ha nincs orvosi ellenjavallat. Én mindig is utáltam futni, de már a megszokási fázis vége felé járok, lassan talán meg is szeretem! :) Mit sportolsz egyébként?

    A zenével nekem is ez az egyik problémám, a másik pedig az, hogy zenehallgatás közben könnyen elkalandoznak a gondolataim, err?l írtam hosszabban is, linkeltem a zenehallgatás témakörnél. A pulzusmérés jó dolog, egyel?re nincs ilyen kütyüm, tervezem annak is a beszerzését. (Mert ugye a futás olcsó sport, nem kerül semmibe! :)

    A futóblogot olvasom, de nem az hozta meg a kedvemet, az els? két futásom július 29-én és 30-án történt. Igazi t?zkeresztség volt, majdnem meghaltam (Most már tudom, hogy túl gyorsan futottam…). A futóblogról néhány héttel kés?bb szereztem tudomást.
    A kedvet az hozta meg, hogy halálra idegesített a tény, hogy a teniszpályán a robbanékonyságom és az er?nlétem egyre inkább a nulla felé konvergált. Pont akkoriban olvastam Hamburgernél a futásról, és az belelökött a mocsárba! :)

  3. mimke szerint:

    Én a jelent?s túlsúlyom miatt nagy jelent?séget tulajdonítottam a cíp?nek, és szerencsére egész kevés hibát véltem felfedezni a sajátjaim közül..
    Ruházathoz er?sen tudom ajánlani a réteges öltözködést, mert akkor történetesen le tudod venni és derekadra kötni mondjuk a pulcsit, ha már (vagy még) nem kell…Persze húsz fokban egész más a helyzetén általában ?sszel és télen szoktam futni, itt meg olyankor h?vös van…

  4. Hamburger szerint:

    Nem lehet nálatok valahova elbuszozni mondjuk, ahol jobb útvonalak vannak? Vagy mindenhol vannak ?rök? :)

    Néhány véletlenszer? gondolat, ami így most eszembejutott:
    – Tök röhejesnek tartottam eleinte az ilyen testhezálló spandex (vagy mi) futógatyákat. Rá kellett jönnöm, hogy annyira nem is hülyeség, ugyanis, ha összeér a combom, márpedig összeér, akkor elég kellemetlen hosszabb távon, hogy szétcsiszálják egymást. Tehát vagy ilyen, vagy hasonló alógatya ajánlott.
    – Van, hogy azt gondolom, már nem bírom tovább. Olyankor visszaveszek kicsit a tempóból és elmerülök abban amit hallgatok, elterelem a gondolataimat, és lám, megy az még egész sokáig :)
    – Hidegben én egy rövidujjú – két hosszúújjú kombóban szoktam futni. Egyik sem speciális futócucc, mégis 6-8 km-t simán le lehet futni bennük. Ha nagyon hideg van és/vagy fúj a szél, akkor azért kevés ez is, ilyenkor még egy rövidujjú, sál, sapka, keszty? felhúzásával védekezek :)

    Hamburger utolsó blogbejegyzése: Papa, mama

  5. Babarum szerint:

    @mimke: Hol van már az a jelent?s túlsúly! :)
    A hibákkal kapcsolatban: szerintem van még vagy húsz tonna, de ezek t?ntek a legfontosabbnak számomra, illetve szeretek olyasmir?l írni, amit magam is megtapasztaltam. Biztosan lesz még folytatás! :)

    @Hamburger: Persze, el lehet buszozni, de az olyan snassz! :) Úgy vagyok vele, hogy futás esetén a kezd?pontig is futni vagy gyalogolni kell, az az igazi. :)
    Nadrágot találtam nagyon jót, kett?t is vettem, futáshoz ideális, kétréteg? és szell?zik. A fels?vel gondban vagyok, azt még be kell szereznem, ez lenne a sürg?sebb. Az útvonal a lakástól olyan 3-4 percre van, eddig a futást követ? nyújtás után gyalogoltam, de hideg van és rendesen érzem magamon a hideg, átizzadt pamutpólót, úgyhogy most már kocogok hazáig.
    A nem bírom tovább kategória nekem leginkább akkor jelentkezik, amikor a legmeredekebb kaptatóhoz érek. Van rá megoldás, úgy kezelem, mint a tériszonyt szokták. Tériszony esetén ugye nem nézek le, a kaptatón pedig nem nézek fel, hogy még mennyi van hátra. :) És persze közben koncentrálok dr. Csernusra (Most éppen a könyvét hallgatom hangoskönyvben).
    A hideget nem tudom hogyan fogom megoldani, a nadrág adott, de az még csak sokára kell, (vékony géz) keszty?t szerintem már a jöv? héten is viszek. Azt nem bírom elviselni, hogy a derekamra kötve fityeg valami, bár lehet, hogy ezt is meg kell szoknom…

  6. Snowqueen szerint:

    Én sokáig furán néztem a speciális szerelésekben futó emberkékre,majd,amikor elkezdtem futni,akkor az els? dolgom az volt,hogy beszerezzek egy jó futóruhát(úgy értem,nadrágot,fels?t).Ha itthon jársz,akkor látogass el a Decathlonba,mert ott minden id?járási viszonyra van futóruházat(nekem is van már több fels?m,nadrágom,stb.)A pulóvert a derékon én is kipróbáltam anno,de nme jött be,mert nagyon zavart.MP3-at nem hallgatok,mert egy út mellett futok,s félek,hogy úgy nem hallanám a figyelmeztet? zajokat.
    Ja,és futócip?t cseréltem,most már nem fáj a bokám:-)

  7. Mebarak szerint:

    Babarum!! A cip? kiválasztós felvilágosítás nagyon hasznos volt – meg úgy alapból az egész! Klassz bejegyzés! ;) Köszi!!!!

    Mebarak utolsó blogbejegyzése: A titok

  8. Babarum szerint:

    @Snowqueen: Decathlon itt is van, csak nem tudom merre. :) Valójában rengeteg sportbolt van, a koreai igen outdoor népség, bár túlnyomóan a hegymászást kultiválják. Mondjuk hegy van elég errefelé! :)
    Én úgy oldottam meg a zajokat – ugyanis a füldugós fejhallgató miatt szinte süketen futok -, hogy háromszor annyit nézel?döm, és forgalommal szemben futok. Eddig bevált! :) Hozzá kell tennem persze, hogy egy háromnegyed órás kör alatt max. 2-3 autó jön az úton, kb. 20-30 km/h sebességgel.
    Ha nem fáj a bokád, az jó! Biztos, hogy a rossz futócip? miatt fájt?

    @Mebarak: Én köszi! :) Jó vásárlást! :)

  9. sylverdevil szerint:

    Babarum: én kerékpározom (meg ami jön), már túlvagyok az idei nyolcezredik km-emen is :)
    decathlont én is csak ajánlani tudom, tényleg jó cuccaik vannak és jó áron is adják ?ket.

    sylverdevil utolsó blogbejegyzése: Kurznachricht

  10. Nia szerint:

    Szerencsére a Margitszigeten nincs hegy, se a dínón nem kell futni, így ez a rész kiesett.
    A ruházat tényleg jó dolog, de rámvalót úgy sem gyártanak. :(

    A cip?s rész nagyon hasznos volt, köszi! Nálam ez a legsarkalatosabb pont. Már rettegek futócip?t venni, de talán ez alapján! Komoly reményeket ébresztett bennem az írás! :))) Minden alkalommal be kell ragasztgatnom a lábam, szerintem a gyógyszertári ragtapasz-készlet legnagyobb részét én szoktam felvásárolni, viszont ezek után talán lemondhatok róla. :)

    Zene. Képtelen lennék végig “csöndben” a gondolataimmal összezárva végigcsinálni a távokat. Van, hogy kikapcsolom a zenét, de anélkül soha nem indulok el itthonról.

    Érdekes kérdés a ritmus. Ugyanis nekem három fontos dolog van egy kocogáshoz: pulzusmér?, cip? és zene.
    Ráadásul a pulzusmér?ben az a jó, hogy ? diktál. Normálisan az ember megszok egy tempót és azt tartja, pedig az nem jó.
    Ugyanis függ?en a fizikai állapotunktól magunkhoz képest egészen másképpen tud tejesíteni a szív… ami pedig befolyásolja a pulzust… ami megszabja az edzés ritmusát.

    De még soha nem jutott az eszembe, hogy különböz? ritmusokhoz különböz? tempójú számokat állítsak össze. Egyszer?en csak szólnak a kedvenc számaim a pulzusmér? pedig vigyáz rám. :)

  11. Nia szerint:

    (Ez a Titi nagyon tetszik nekem. Már akkor tetszett, amikor el?ször írtál róla… valami ilyesmit jó lenne beszerezni. Azért csak ilyesmit, mert itthon biztosan nem lehet Titit venni. :( )

  12. Euthymia szerint:

    Szia, már 2 éve tervezünk elindulin futni, cip? már van hozzá, amit egyszer egy ugra-bugra órán használtam és ott nagyon nem volt jó viselni, mert bele is van írva, hogy futós cip? :)
    Itt a környéken nagyon sokat futnak, sok erd? van, bár az is aszfaltos és mindig lesem ?ket, miben is vannak, de néha megdöbbenek, hogy igen 3 fokban is futnak és ahhoz shortot és atlétát képesek felvenni. Már attól fázom, hogy rájuk nézek…
    Köszönöm a jó kis tanácsokat, egyszer talán a futós cip?m arra lesz használva, amire való…

    Jó futkosást!

    Euthymia utolsó blogbejegyzése: Villamos inEngland

  13. Babarum szerint:

    @sylverdevil: Ahh, 8 ezer kilométer? Az 2008 eddigi összes napját figyelembe véve napi átlagban 12 kilométer! Grat!
    Ebb?l természetesen következik, hogy neked a biciklire fagyás kötelez?! :P

    @Nia: Hogy érted, hogy nem gyártanak rád valót? Úgy lehetsz vele, mint én az öltönyvásárlással. Mert rám való öltönyt azt tényleg nem gyártanak. Amelyik jó vállban, annak hosszú az ujja, ha jó a zakó, akkor a nadrág nem jó, ha a nadrág derékban jó, akkor fél méterrel hosszabb, mint kellene, stb. Nem egyszer? az élet konfekciófronton! Futóruhát viszont tudsz külön-külön vásárolni! Csak összejön! :)
    A hegyfutás nem volt soha a vágyam, szívesen lemondanék róla, hidd el. Sajnos itt ez az egyetlen élvezhet? útvonal. Inkább bevállalom a hegyet, mert nem vagyok hajlandó utazni azért, hogy fussak. Ilyen vaskalapos vagyok…
    Örülök, hogy megoldást találtunk a cip?problémádra, remélem tényleg így lesz. Szerencsésnek érzem magam, hogy soha nem volt cip?vel gondom (a sícip?ket leszámítva).
    A zenér?l már kifejtettem a véleményem, úgy t?nik közeli az álláspontunk! :)
    A Titihez hasonlóan kicsi biztosan van! Például ? csak 4 grammal több!

    @Euthymia: Elindulni nehéz, de ha már megtetted az els? lépést, onnantól kezdve könnyebb. Utána persze jön a nehezebb szakasz, nem abbahagyni. Nekem sokat segít a futások követése, az id?k/teljesítmény összehasonlítása. Egy próbát megér, ha tudsz németül, akkor ott a jogmap.de (jelenleg ez a legjobb szerintem), de rengeteg angol nyelv?, s?t magyar oldal is van. Sok sikert! :)
    3 fokban shortban és atlétában az talán túlzás lenne nekem, de az igaz, hogy a bejegyzésben írt 5-10 fok rászámolás a h?mérsékletre az nálam 10-15 fok. Persze én imádom a hideget, ami néha konfliktusforrás Manócskával is. :)

  14. Nia szerint:

    Nagyon tetszik az ajánlatod az MP3 lejátszóra (a Samsung márka nálam eddig amúgy is maximálisan bevállt). Köszi!:)

    Öltönyvásárlás. Tökéletesen megértem a problémád! Nekem is mindent külön kell vennem, szettbe még véletlenül sem tudok venni semmit. Csakhogy a sportruházat (és farmergyártás) terén a (jobb) gyártók valahogy úgy döntöttek, hogy csupán vékony és alacsony n?k szeretnek sportolni. A többieknek legyen jó amit talál, ha talál.

    Sajnos minden kicsi rám. De ha mégsem, és sikerül belepaszíroznom magam valamibe, akkor sok kicsi leveg?vétel kíséretében (mert a nagyot nem bírná ki a ruha) talán jól is érzhetném magam, de nem!
    Ugynis a mellkasi területem annyira sok anyagmennyiséget igényel, hogy a fels? alja a hasam közepén ér véget. Ezzel sem lenne semmi bajom, ha egy cingár+vékony+deszka (hi-hi ) n? keveréke lennék m?mellekkel fertúrbózva és éppen arra hajtanék, hogy a szépséges köldökömet mindenki minden irányból jól láthassa, de nem így van.
    Vagyis marad a “jaj! úgy nézel ki, mint egy kötözött sonka” effektus.

    A többit nem részletezném, pedig van egy “édes” farmervásárlási-próbálkozás sztorim is a tarsolyomban. :D

    A hegyr?l lefelé futáson elgondolkodtam és teljesen logikus. Amikor nagyon meredek hegyoldalon akar lejutni valaki, akkor el?ször a kisebb, szapora lépésekkel kissé kérd?jel formát felvéve igyekszik lefelé és csak a d?lésszög csökkenésével nyújtja meg a lépéseket.

  15. Euthymia szerint:

    @Babarum, köszi a tippeket, de azt hiszem, az elindulás (mivel nehéz) most megint várat magára, mínusz 1 fok lett reggelre…bakkere, itt a hideg. Persze, ez most kibújásnak látszik, de azt hiszem, tavaszra marad az indulás!
    A meleg-hideg, az itt nálunk is kicsit konfliktusforrás ;)

  16. Hamburger szerint:

    Ami a vásárlást illeti, nekem is mindig gondot okoz. Én magas vagyok és vékony (198 cm/90kg).
    Néhány példa: rövidujjú póló. Ha XL-t veszek, az általában túl rövid, de ha XXL-t veszek, akkor az meg túl széles és elveszek benne. Nadrág szinte mindig túl rövid a széltéhez képest, ingben pedig nehéz olyat találni, ami nem a pólóhoz hasonlatosan pocakosoknak van kitalálva és az ujja is elég hosszú :). Cip?b?l 49-est fogyasztok, amib?l egy átlagos cip?boltban általában nincs is, vagy van 3 pár.

    Általában csak speciális, túlméretes emberek boltjában találok olyasmiket, amik passzolnak is, ezek viszont általában nem olcsók. Meg nincsenek is a környéken.

    Az aszfalton futás engem nem zavar. Jó cip?vel tökmindegy szerintem. Nyilván én is sokkal szívesebben futnék erd?ben és természetben, de megelégszem avval, ami van a környéken, nem olyan rossz. Olyan vagyok egyébként, mint Babarum, nem szívesen utazok a futás helyszínére, bár néha, ha haverokkal együtt megyünk, akkor elautózunk egy parkba.

    Hamburger utolsó blogbejegyzése: Hetes játék

  17. Babarum szerint:
    @Nia: Sok ilyen van még, érdemes kis memóriakapacitású lejátszókra rákeresni, azok általában nagyon picik!
    Ezennel cáfolom, hogy csak a vékony alacsony n?k akarnak sportolni! Manócska például nem, és nem is bírom rávenni! (A családneve Orosz, talán ezért tetszik neki a napi bölcsesség :)
    A farmervásárlós sztorit kérem! A blogba vagy akár ide is jöhet! :)

    @Euthymia: Fel kell öltözni és kész! :P
    A meleg-hideg ellentét, nos arról napokig tudnék mesélni! ;)

    @Hamburger: Huhh, azt tudtam, hogy picike vagy, de azt nem sejtettem, hogy ennyire! :) A 49-es cip? az elég nagy kihívás lehet, az én lábam 44-es, azaz teljesen átlagos, mégsem találok soha cip?t! :(
    Ne is utazz, akinek ilyen futóútvonal van az otthonától nem messze, mint amilyet a képeken láttunk, az fusson csak arra! :)

  18. Snowqueen szerint:

    @Babarum: hát,fájt a rossz futótechnika miatt is,de már azon is változtattam!:-)
    @ Nia: szerintem is nagyon fontos a megfelel? pulzusszám,én is mérem,s igyekszem nem menni egy adott szám fölé.
    És a farmervásárlási sztori engem is érdekelne,lenne nekem is hozzáf?znivalóm:-)

  19. Euthymia szerint:

    @Babarum, Szia, köszi, itt csak mínusz 1 volt, ahogy írtam reggel, aztán csudi napos id?, estére meg es?…de valóban volt valami havazás is a környéken! Meglep? és kicsit sem mulatságos :( :( :(
    De hát ilyen az id?járás, szeszélyes és kiszámíthatatlan. Szép napot!

    Euthymia utolsó blogbejegyzése: HÓ, hahó!!!

  20. Babarum szerint:

    Szeresd a hideget! (Én imádom!) Gondolj bele, milyen el?nyös! Jól felöltözöl, és máris semmi probléma! Melegben viszont – hogy is mondjam – azért vannak korlátok a leöltözésben…
    Képzeld el azt, milyen jó, amikor a ropogó hóban lenyomsz néhány kilométert! Csend, hóesés, futás. Tetszik! :)

  21. Euthymia szerint:

    Addig még ok, hogy ropog a talpam alatt, meg szép, de én még az 50 fokban is paplan alatt alszom (nyakig) :)

  22. sylverdevil szerint:

    ne ezt a sok kommentet bevallom lusta voltam végigolvasni, de a legutóbb elfelejtettem amit igazán akartam:
    vannak futáshoz készített podcastadások, amelyekben végig egyez? ritmusú (lehet, hogy fogalomzavarban vagyok) követik egymást, azaz nem diktálnak más-más tempót az embernek, hanem a sajátjukat. konkrét címet sajnos nem bírok mondani, de szerintem némi guglizás hamar eredményt hozhat.

    sylverdevil utolsó blogbejegyzése: Csomó tagadás

  23. Babarum szerint:

    @Euthymia: Vidd magaddal a paplant futni! ;)

    @Sylverdevil: Tényleg van ilyen, nagyon jó ötletnek tartom.
    Én maradok továbbra is a hangoskönyveknél. :)

  24. Chipi szerint:

    Baba, amikor kint minden fehér, és ropogna a hó az ember lába alatt, akkor inkább bent ülök a szobában, és forraltbort szorongatva nézek ki az ablakon :)

  25. Babarum szerint:

    @Chipi: papírkutya! :P

  26. Nia szerint:

    Euthymia.. ez a paplanos dolog nagyon ismer?s. Én is tudok ám vacogni. :)

    Mivel Snowqueen-nek is lenne hozzáf?znivalója, akkor hát jöjjön a sztori.

    Persze ez csak úgy hatásos, ha az el?z? kommentemet még egyszer elolvassátok… ugyebár ott tartottam, hogy kötözött sonka effektus…

    … és farmervásárlás.

    Az ember néz tükörbe, ért a méretezéshez és tisztában van a saját adottságaival. Mégis el?fordult, hogy annyira szerettem volna valami igazán csinos, sötét szín? farmert, hogy drága jó édesanyámmal felvértezve határozott léptekkel bementem egy márkás farmerboltba.
    De mivel (a fentebbi els? mondat) er?s keretek közé szorította a lehet?ségeimet, hamar rájöttem, hogy ebb?l sem lesz vásárlás.

    2 perc után távozni akartunk, amikor egy árgus szem? fital srác (alias eladó, aki ráadásul még csinos is volt) felfedezte, hogy vev?t veszít és azonnal a segítségünkre sietett.

    Ezek után felpörögtek az események. Miután tisztáztuk, hogy mit is szeretnénk:

    – Sajnos minden nadrág kicsi rám, ránézésre látom. – mondtam lemondóan.
    – Dehogy is! Nem vagy te olyan DEBELLA! Hány nadrágot hozzak? – kérdezte a srác kedvesen.
    – Hm, egyenl?re elég lenne egy is. – néztem rá felcsillanó szemekkel.

    Amíg levetk?ztem, anyukám a fülke el?tt téblábolt, majd egyszer csak bekukucskált, mert nem bírta tovább:
    – Naaaaaaaaaaaa???? Milyen? :) – kérdezte.

    Ott álltam el?tte félig magamra paszírozott nadrágban és mélabús szemekkel néztem rá:

    – Kérlek mondd meg a srácnak, hogy vagyok olyan DEBELLA. :(

    (Azóta nem próbálkoztam farmert venni, ki tudja miért? :P)

  27. Babarum szerint:

    LOL, err?l eszembe jutott egy beszélgetés, az egyik ismer?söm (lány) összeveszett a barátjával, és vége lett a kapcsolatnak.
    Beszélgettünk, és egyfajta vigasztalásképpen mondtam neki: Sebaj, így most legalább lesz egy csomó id?d magadra, sportolhatsz, járhatsz kozmetikába, stb.
    Erre ?: most nem veszem úgy hogy ledagadtoztál és leigényteleneztél:P

    Nagyon röhögtem! :)

  28. Snowqueen szerint:

    Nia,rá se ránts,Magyarország a sok alacsony,vékony,fiús csíp?j?,tehát xs,s(36) méret? hölgy hazája,ahogy én a boltok választékát látom.Mivel én ennek a standartnek szintén nem felelek meg(mert a 170cm-hez járul 63 kg,s amolyan homokóra alkat vagyok),így én sem tudok(nagyon kevés kivételt?l eltekintve) magamra nadrágot venni.Konrétan volt már olyan bolt,ahol az eladó végigmért,s kijelentette:Eeeeeeeeeeekkora?Nekünk eeeeeekkora méretünk nincs….Gondolhatod,hogy éreztem magam-mint egy pár tonnás viziló:-( Ellenben ha nyugatabbra veszem az irányt,akkor mindig tudok magamra nadrágot venni…Vahj,miért is? :-)

  29. Euthymia szerint:

    @Nia, annál, hogy nem férsz bele már csak az kellemetlenebb, amikor felveszed és bizony utána nem bírod levenni magadról. Na, akkor voltam igazán nagy bajban. A barátném valahol az üzletben nézel?dött én meg ott izzadtam a ruha-szétneszakadj-gyerele-sohatöbbé- érzéssel, de azért néhány baromi hosszúnak t?n? perc után megszabadultam a gönct?l…
    Snowqwueen-nek igaza van, mert otthon szerintem el vannak méretezve a ruhák, nagyon!
    Szép napot!

    Euthymia utolsó blogbejegyzése: A rózsaszín nap

  30. Babarum szerint:

    Nos én a másik végletet ismerem, Manócska annyira kicsi, hogy a ruhavásárlást sokszor a gyerekosztályon kezdjük, mert még a 36-os méret is nagy neki. :)
    ? éppen amiatt panaszkodik, hogy minden ruha 38-as és afeletti.
    Valahol középen lehet az igazság, de a kereskedelmi tapasztalatom azt mutatja, hogy sokkal nagyobb igény van nagyméret? ruhákra Magyarországon.
    Személy szerint a próbafülkét utálom, és ezért amennyire lehet, kerülöm. (Ezért is nehéz nekem ruhát találni! :)
    Évszaktól és id?járástól függetlenül a próbafülkében én mindig szarrá izzadok, és rám tapad minden ruha. Néha már rémálomszer?en. :)

  31. Nia szerint:

    Snowqueen… Önz?nek hangozhat, de akkor is olyan jó tudni, hogy nem csak én vagyok kakukktojás a több milliónyi extra vékony n? között. :P :)

    Euthymia, Babarum… Nagyon átérzem. Valami iszonyú, amikor a próbafülkében félig rajtad van a ruha és nem jön le. :)
    Ez akkor az igazi, amikor egyébként is 38 fok van és az üzletben a próbafülkéig nem hat el a légkondi hatása…. ááááá… a szauna kutya fülecskéje ahhoz képes.

    Manócska pedig szerencsés. Hidd el. Lehet, hogy ? sem tud vásárolni, de legalább nem alázzák meg.

    Jaj… van egy tangavásárlási sztorim is! :DDDD

  32. Babarum szerint:

    Tangavásárlási sztorit akarok olvasni! :)

  33. Nia szerint:

    Ajaj, kellett magam elszónom! :D Most aztán mindenki tudja majd, hogy milyen ronda, öreg, kövér n? vagyok! :P :DDD

  34. Nia szerint:

    Tehát… tangavásárlás. Ebben sajnos semmi humoros nincs, ha nem tetszik a sztori nyugodtan töröld ki. :)

    A magamfajta naív lélek betéved egy boltba és csak úgy levesz a polcról egy tangát és ha tetszik neki megveszi.
    Ez a bizony igencsak naív lélek (alias én) ha úgy tapasztalja, hogy jó vásárlást csinált, visszamegy a tethelyre és újabb adag “ugyanolyan” tangát próbál beszerezni. Ebb?l is látható, milyen botor elképzeléseim vannak a vásárlásról.

    Alaphelyzet: bolt (fiataloknak!), sok vásárló (persze mind nagyon fiatal), talpalattnyi hely hiánya, isteni akusztika, 1 db fiatal, alacsony kövér eladó és 1 db id?sebb magas vékony eladó. Ja, és persze én.

    Tétova léptekkel betértem a boltba, ahol már pár hete jártam és kerestem ugyanolyan tangát, amilyet korábban vettem, de nem találtam.
    Ekkor jött oda segíteni a fiatalabb eladó. Próbáltam elmagyarázni, hogy melyik típust keresem, de a lány egy lesujtó pillantással elintézett.
    Jobbnak láttam csöndben maradni és várni. ? keresgélt, keresgélt, de olyat, amilyen nekem kellett volna, nem talált.

    Ekkor jó hangosan, hogy lehet?ség szerint minden vásárló pontosan hallja, ezt mondta:
    – Olyan nincs, amit keres, de nem értem magát! Úgyse lenne jó magára, mert ilyen nagy méretben nincs is tanga!

    Az isteni akusztikának köszönhet?en mindenki pontosan hallott minden szót, így pillanatokon belül a teljes megsemmisülés szélére sodróttam (természtesen tangailag). Miel?tt megsemmisülten távoztam volna a boltból, hirtelen mellettem termett az id?sebb eladó és azonnal felajánlotta, hogy majd ? segít.

    És láss csodát talált is tangát, amilyet kerestem. Majd ránézett a fiatalabbra és halkan odasúgta, hogy máskor jobban nézze meg.
    De ekkor felébredt bennem a mélyen szunnyadó n?, akit bizony vérig aláztak mindenki füle hallatára és én is kihasználtam az isteni akusztikát. :)

    – Tudod egy tangánál nem az a lényeg, hogy mekkora feneked van, hanem az, hogy kell?en vékony-e a derekad. -mondtam. De gondolom ezt te is tudod, mert neked sem lehet egyszer? megfelel? méret? tangát találni. :)

  35. Babarum szerint:

    @Nia: Ronda, öreg, kövér n? – LOL, jót nevettem!
    Méghogy nincs benne semmi humoros! Nagyon jól mulattam! Amikor nagyon fokozódott a drámai feszültség, akkor már vártam, hogy lesz valami elégtétel. Így is lett! :)

  36. Snowqueen szerint:

    Nia,szerintem a fiatalabb eladó kontrétan egy bunkó,te viszont nagyon jófej vagy és még humorérzéked is van!:-)

  37. Nia szerint:

    Igazán köszönöm! :)))
    Most irulok-pirulok és zavaromban bekaptam egy narancsos gyömbéres sütit, nehogy véletlenül kifogyjak a tangából. :D

  38. Babarum szerint:

    Franciáktól tanultam egyszer egy szellemes mondást, akkor használják, ha valami édességet ill. hizlaló ételt esznek.
    Hevenyészett fordításban így szól: 5 percig a szádban, 20 évig a seggeden. :)

  39. Nia szerint:

    Mennyire találó! :)

Szólj hozzá Nia hozzászólásához!