azt mondják “egy zár nem zár”, de mi van, ha mégis?

2008. december 21.18 hozzászólás

Kategória: Korea, tech, videó, wtf

A modern technikának is megvannak a maga hátulüt?i. Kifejtem b?vebben is, de egy rövid felvezetés szükséges: Koreában hagyományos zárat már nem látni, mindenütt kódos biztonsági zár van. Itt kanyarodik felénk a történet, és bár nekünk is ilyen zárunk van, mégsem rólunk szól.

Manócska kollégája ma este nálunk járt. Megkaptuk a marhapörkölt-adagunkat (köszi!), beszélgettünk egy keveset, aztán indult is vissza haza. Mivel ugyanabban az épületben lakik, mint mi, hamar visszaért hozzánk, hogy nem tud bemenni az ajtón. Lemerült ugyanis a zárban az elem, és az ugye belül van. Els? körben úgy indult, hogy a vendégszobából – mivel nem f?tjük – kivonszoljuk a nappaliba az ott található matracot, és azon majd elalszik az “alkalmi vendég”, de hamarosan sikerült orvosolni a problémát, egy szerel? hipp-hopp megoldotta a helyzetet.

Az eset felkeltette az érdekl?désemet, és elkezdtem utánanézni ennek a zár dolognak, már csak azért is, mert rendkívül kényelmes, talán otthonra is jó lenne ilyen. Nos ez a Gateman nem kispályázik, Koreában piacvezet?, havonta több mint 30 ezer zárat ad el. A zárak akár t?zjelz?ként is m?ködnek, de a legjobban nem ez lepett meg, hanem legújabb termékeik reklámja. Figyeljünk oda a videóra, eléggé id?utazós!

Akiknek nem vonta el a figyelmét a csinos lány, azok láthatták, hogy a film els? részében a zár ujjlenyomat-érzékel?vel nyílik. Persze ez nem nagy durranás, mondhatnánk, de lehet ezt még fokozni, a következ? jelenetben ugyanis a becsavart hajú hölgy a telefonjával nyitja ki az ajtót. Ez már nekem is az ?rlényeket juttatja az eszembe! ;)

Jó ez vagy rossz? Neked kellene ilyen zár?

A reklámot az adic oldalán találtam, ha még szeretnél koreai TV reklámokat, regisztráció után itt találsz. (Regisztráció nélkül sajnos csak a f?oldalon található néhány reklám tekinthet? meg.)

18 hozzászólás a(z) “azt mondják “egy zár nem zár”, de mi van, ha mégis?” címû bejegyzéshez

  1. Nia szerint:

    Én szeretnék. :)

    Amúgy tegnapel?tt a dél-koreai parlamenti képvisel?k cirkuszát mutatták a híradóban. Nem volt semmi. Azonnal eszembe juttottatok. :)

  2. Chipi szerint:

    Azért óvatosan, az ilyen zárak folyománya lehet, hogy levágják az ujjadat, hogy bejussanak a lakásodba:)

    • Babarum szerint:

      Erre már én is gondoltam, de lehet trükközni, például lábujjat beprogramozni! Arra nem gondolnak! Jól megszívják, hiába vágták le az ujjad! ;)

  3. Martalóc szerint:

    Zár,
    Zár,
    Újlenyomat,
    Nem hallhatod a hangomat,
    Magával ragadta a szél,
    A hangtalanúl tomboló tél.

  4. Martalóc szerint:

    ujj

  5. Nia szerint:

    Chipi, akkor a retinaleolvasós zárra meg még csak gondolni sem merek. :S

    :)

    • Babarum szerint:

      Jujj, akkor ne olvasd el az “Angyalok és démonok” (Angels & Demons) cím? Dan Brown könyvet! Abban nem csak gondolnak rá, hanem csinálják! :)

  6. Hamburger szerint:

    Nekem is kéne, és már gondolkoztam is rajta. Pl, mire a gyerek suliba megy, addigra lehetene updgrade-elni. Nem kellene neki kulcsot akasztani a nyakába, csak az ujját szkennelni, vagy egy kódot adni neki, amit megjegyez :)

    Hamburger utolsó blogbejegyzése: Ünnepi hangulat

  7. Babarum szerint:

    @Hamburger: Az ujjlenyomatos dolog rendben, a kóddal kapcsolatban már vannak ellenérzéseim.
    Ráadásul ezek a zárak nem nagyon kapcsolódnak a biztonsági ajtókhoz, csak egypontosak (itt Koreában ez b?ven elég…). Nem biztos, hogy Magyarországon érdemes lecserélni az 5 pontos biztonsági ajtót vezérl? zárat egy egypontosra, csupán a kényelem kedvéért. Jó lenne, ha rá lehetne csatlakoztatni, akkor már venném is!

  8. gianni7 szerint:

    A szóban forgó technika futurisztikus voltán túl az fogott meg, hogy nálunk ha nem boldogul a tisztességesen dolgozó betör? az ajtóval, akkor két lehet?sége van:

    a) pajszer
    b) berúgja

    a) A reklámban prezentált ajtó egy kisebb bank páncéltermi ajtajával vetekszik, tehát kil?ve. Ill. max. robbantva.
    b) Gondolom helyhiány miatt eleve kifelé nyílnak az ajtók odakint, meg hát mégiscsak páncéltermi ajtóról van szó, tehát a berúgás is kil?ve.

    Marad az ujjlevágás, vagy a mobiltelefon elemelése.
    (Ha az ajtó t?zjelz?ként is funkcionál, akkor ha mint a méheket kifüstöli az ember, egy kevés ég? reklámújságot meglóbálva az ajtó el?tt, a beinduló füstjelz? nem nyitja ki automatikusan az ajtókat?! :D

    JÓ téma, beindítja a fantáziáját az embernek.

    gianni7 utolsó blogbejegyzése: Clazziquai – Flea

  9. Martalóc szerint:

    Nia, te mindenütt ott vagy?

  10. Snowqueen szerint:

    Nekem kellene ilyen zár,de csak az ujjlenyomattal m?köd?(képtelen vagyok több kódot meg jelszót már fejben tartani,meg a mobilos dolgok biztonságában nem annyira bízom…)

  11. Nia szerint:

    Babarum… Jó, hogy mondod! Legalább 4 éve a polcon porosodik. Talán nyáron elolvasom. :)
    (a retinás rész most már teljesen felcsigázott)

    Martalóc… Öö.. hogy érted azt, hogy mindenütt ott vagyok?

  12. Babarum szerint:

    Elgondolkoztam azon, hogy szükség esetén kölcsönadom a kulcsot a szomszédnak. Az ujjamat hogyan? :) (Ez poén, biztosan van hozzá kulcs, éppúgy, mint a mi kódos zárunkhoz.) Azért vicces! :)

    @gianni7: Igen ez érdekes, a mi itteni ajtónk is egy baromi vastag acélajtó, ez elég standard Koreában, éppen úgy, mint az, hogy minden bejárati ajtó kifelé nyílik, azaz csak kirúgni lehetne, berúgni nem.
    Nem mindegyik zár funkcionál t?zjelz?ként (olyan is kapható), de a kifüstöl?s ötlet elgondolkoztató! :)

    @Martalóc: Ha mindenütt látod Niát, akkor te is mindenütt ott vagy nem? :)

    @Snowqueen: Egyetértek, de nem feltétlenül a kódok fejbentartásának nehézsége miatt, azzal még boldogulok valahogy. A mobilos és hasonló megoldások t?nnek nekem bizonytalannak.

    @Nia: Nyári lekt?rnek jó, bár kissé idegesít?, hogy minden Dan Brown regény ugyanarra a kaptafára készül. A retinás rész eléggé durva, de nyugi, van benne durvább is! :)

  13. Martalóc szerint:

    Nia.
    Régi szerelmem a Dia.
    Üdvözlöm ?t.
    Te ismered,
    És el is érheted.
    Én pedig sajna nem.

  14. Nia szerint:

    Babarum… Most megnyugtattál. :D

    Martalóc… Ó, most már értem! Átadom.

  15. Martalóc szerint:

    Nia, ó köszönöm.

Szólj hozzá Martalóc hozzászólásához!