“És akkor az Andrásnak teljesen lerepült a feje, de nem halt meg.”

2009. május 7.5 hozzászólás

Kategória: ajánló, blog

Bátorkodom ezzel a Bizottság idézettel jelentkezni, mintegy bizonyítva, hogy bár nagyon úgy tűnik, de a blog nem halt meg. Csak úgy látszik.

Mivel úgyis jönnek a választások, és már benne vagyunk a hangulatban, ígérgetek egy kicsit én is. Változások lesznek a blogon, nem kicsik, hanem nagyok! Remélhetőleg még a választások előtt. ;)

Ne kapcsolj el!


Többnyire kapcsolódó bejegyzések:

  1. overdose
    Azt hiszem elég komoly dózist kaptam az utóbbi időben. Ma reggel elaludtam, képtelen voltam felkelni. Egyszerűen csak azért, mert azt álmodtam,...

  2. minek néznek minket?
    Ma délután elmentünk sétálni egyet, meleg volt, sokat gyalogoltunk, így a parkban pihentünk egy kicsit. Ültünk egy padon, nézelődtünk, vonultak előttünk...

  3. osztálytalálkozó
    Gimnazista koromban, sőt jóval a gimi után is azt mondtam: hehh, osztálytalálkozó, kit érdekel ez a faszság, megy a fene, majd...

5 hozzászólás a(z) ““És akkor az Andrásnak teljesen lerepült a feje, de nem halt meg.”” címû bejegyzéshez

  1. Snowqueen szerint:

    Dehogy kapcsolok el,várom a fejleményeket!:-)

  2. Euthymia szerint:

    Szia!
    Ez igazán megnyugtató :) :)

  3. Babarum szerint:

    @Snowqueen: helyes, helyes! :)

    @Euthymia: örülök, hogy nem izgulsz, még kidobnád a cipődet! ;)

  4. Chipi szerint:

    Lehet írni ötleteket? pl a többnyire kapcsolódó bejegyzéseket nem lehetne a hozzászólás gomb alá rakni? Általában közük nincs az aktuális íráshoz, és nagyon zavaró (nekem legalábbis:)

    Elég lassan jön be, ha egy bejegyzéshez belépek, nem tudom, lehet e tenni ellene valamit (nyilván ez azért van, mert sok az oldalon a tartalom, ami persze jó:)

    A te bejegyzéseid nem látszódnak a Szólj hozzá rovatban, így nem lehet látni, ha reagáltál valamire.

    ennyi:)

  5. Babarum szerint:

    Köszi Chipi az észrevételeket! (Ha valakinek van még, akkor jöhet!)

    Visszafelé reagálok:

    1. Szólj hozzá rovat: Kívánságod parancs, már megjelennek! ;)

    2. Nekem nem lassú, de az új verzióban elképzelésem szerint kevesebb lesz a tartalom. (Ill. ugyanannyi, de szépen adagolva, némelyik funkció kattintásra jön majd csak elő.)

    3. Nem akarom elrakni, a nagy többség ugyanis (sajnos…) nem szól hozzá, így nem jut el az “Ezt mondom” gombig.

Szólj hozzá!