mit néző
Soha nem szerettem a sorozatokat, bár alkalmam bőven lett volna szocializálódni rajtuk. Akik lemaradtak, most szájtátva nézik a Youtube-on Vágási Ferit, ahogy a Windows 95 programmal otthonról tud bankolni. Pedig ennél sokkal durvábbak is voltak, például Emma a Kórház a város szélén sorozatból. Emma szépen be is épült a családi szlengbe, gyakran felmerül a neve.
Nem maradtak ki tehát a sorozatok az életemből, de kerültem és azt hittem kerülni is fogom őket egész életemben. Egész jól ellenálltam, az első rés a pajzson a Lost volt, a lelkemre kötötték, hogy nagyon jó, rá fogok kattanni. Ez így is lett, végül azon húztam fel magam, hogy nyújtják mint a rétestésztát, és igazán nem történik semmi. Úgy a második széria háromnegyedénél annyira kiakadtam, hogy abba is hagytam, és megfogadtam, hogy soha nem nézek többet sorozatokat.Mostanra megadtam magam, két okból is. Egyrészt kitűnő eszköz a nyelvtudás fejlesztésére, továbbá kiküszöböli azokat a néha vitáig fajuló eszmefuttatásokat arról, hogy milyen filmet is nézzünk. Eddig négy sorozaton vagyunk túl, Heroes, Prison break, 4400, és a The Lost Room, amelyik az összes közül a legjobb volt. Ha nem is néztek sorozatot, a The Lost Room akkor is kötelező!