Chuseok 2007 második nap – Seoul Open – Szávay Ágnes – Polipkaland

2007. október 4.2 hozzászólás

Kategória: blog

Az első, átmozgató nap után újabb sportos esemény következett, de sokkal energiatakarékosabb. Elmentünk teniszt nézni és szurkolni egy kicsit Szávay Áginak, aki a pekingi tornagyőzelme után vett részt a WTA Seoul Openen az Olimpiai Parkban.
Ezzel véget is ért a Chuseok bejegyzés, hiszen a torna bőven túllógott ezen a három napos időszakon. Ági játékáról nem írnék, megtették a sportlapok, akit pedig nagyon érdekelt, az interneten élőben is megnézte a mérkőzéseket. Röviden csak annyit, hogy a lejátszott meccsek során nemigen talált egyenrangú ellenfelet, sajnálatos, hogy megsérült… Én vastag betűkkel beírtam magamnak a naptárba vasárnapra, hogy Seoul Open döntő Szávay-Williams. Sajnos ez nem jött össze, de örüljünk, hiszen mikor volt ilyen jó teniszezőnk utoljára?
Igazán a torna hatodik napjáról, a csütörtökről szeretnék mesélni, mert az volt igazán kalandos. Már reggel látható volt, hogy nem lesz szép idő, a Williams meccset még végig tudtam nézni, majd mikor a bírók és Ági bejöttek a pályára, eleredt az eső. Ekkor kisebb káosz kezdődött. Furcsának tartom, de olyan benyomásom volt, mintha a szervezők valahová Afrikába képzelték volna magukat, legalábbis az eső annyira váratlanul érte őket. Jó egy órás késéssel kezdődött a meccs, de mivel az eső nem állt el, erre a csarnokban került sor. Nevetséges, de csak azért volt késés, mert a csarnokot fel kellett készíteni a játékra, és székeket kellett bepakolni a nézők számára. A sor csak állt kint az esőben, várt a bebocsátásra, nézte, hogyan hordják leendő ülőhelyeit. Nem lett volna ezzel gond, kibírok én mindent (erre később lesz még bizonyíték), a baj csak az volt, hogy a székeket túl sűrűn rakták le, ráadásul nagyon keveset. Mint gyakorlott helymoly, jól lavíroztam, és sikerült beülnöm a második sorba. Csak azért nem az elsőbe, mert az volt a VIP szektor, ádáz rendezők a testükkel védve óvták az üres helyeket.
Úgy a második percben jöttem rá, hogy csapdába kerültem. Éppen elkezdődött a meccs, mikor iszonyatos bűzt éreztem. Rossz emlékeim jöttek elő. Valaki közvetlenül a meccs előtt bepolipozott, de rendesen. De mégsem. Ez a valaki nem bepolipozott, hanem ő füstöli a polipot. Sőt! A faszi annyira büdös volt, hogy már csak egy nagy polipot láttam magam előtt, ott ült a széken. Igazi kelepce volt, ha csak megmozdulok, azonnal 10 koreai helymoly ugrik  a helyemre, és még csak nem is látom a meccset. Választhattam: vagy végigszagolom az egészet, vagy csak hallgatom mi történik. Szagoltam mint a … (Itt nem tudom milyen hasonlatot írhatnék, kellene valami frappáns, de nem jutott semmi az eszembe.), szerencsére Ági elég gyorsan kivégezte Voskoboevát. (Zárójelben jegyzem meg, hogy ennyire idegesítő teniszezőt régen láttam, nem lehet egyszerű ellene játszani, minden harmadik szerváját rosszul dobja fel, és újra próbálkozik, van amikor ez úgy jön ki, hogy a harmadik-negyedik feldobásba sikerül beleütnie…)
Az alábbi képre kattintva néhány kép az Openről, és a polipról:

2 hozzászólás a(z) “Chuseok 2007 második nap – Seoul Open – Szávay Ágnes – Polipkaland” címû bejegyzéshez

  1. Chipi szerint:

    Azt hittem, szereted a polipot:)

  2. Babarum szerint:

    Hiba lehet a kommunikációmban, ha ennyire félreérthető voltam! ;)

Szólj hozzá!