ritkán jövök, de akkor aztán nagyon!
Elnézést mindenkitől a felesleges feed-áradat miatt, az oka egy elcseszett plugin volt.
Elnézést mindenkitől a felesleges feed-áradat miatt, az oka egy elcseszett plugin volt.
Néhány jó tanács a mai tapasztalataim alapján:
Pontosan 93 napja futottam, és 63 napja írtam ide utoljára.
Valami lesz. Tessék helyet foglalkozni.
Egy korábbi, nyelvtanulással kapcsolatos bejegyzés kapcsán előkerült egy rendkívül jó weboldal, amelyről valamiért elfelejtettem írni, pedig igen nagy segítségére lehet minden koreaiul tanulónak, nekem is sokat segített. Ez a weboldal a koreanclass101.com, sokféle szolgáltatással, és kitűnő Youtube csatornával.
Ízelítőül álljon itt egy videó a koreai írásjelekről és egybeírásuk módozatairól. Azoknak, akiknek nem új a téma, elég szájbarágósnak és gyerekesnek tűnhet, ők keressenek maguknak bonyolultabb anyagot.! :D
Tartottam a fogadalmamat, július 4-én teljesítettem a kitűzött célt, megvan az első 500 kilométer. Egy nagyszabású bejegyzést akartam írni, bemutatva, hogy miért is futok és a hogyant is részleteztem volna. Még egy frappáns szlogent is kitaláltam hozzá, a bejegyzés címe “Hogyan vesztettem el, avagy az első 500 története” volt. Aztán amilyen ígéretesen indult az ötlet, olyan gyorsan tettem le róla. Talán majd egyszer, mondjuk az 1000. km után ezeket a dolgokat is megírom ha lesz rá igény.
Azt azért még beismerem suttyomban, hogy még mindig nem szeretek futni*, ez megmagyarázza a követési mániámat és a különböző fogadalmakat. Mivel az előző fogadalom teljesült, újabb célt kell magam elé tűznöm. Egyszerű dolgom lesz! Az első 500 kilométert 48 hét alatt tettem meg, ami nagyjából heti 10 kilométeres teljesítmény. Az év végéig 24 hét van hátra, ami durván heti 21 kilométert jelent az új cél, azaz az 1000 kilométer december 31-ig történő eléréséhez. Drukkoljatok!
*Egyre gyakrabban sikerül elérnem, hogy a testem már függetlenedik, nem érzek szenvedést, csak a futás örömét. Ha ilyenkor egy jó könyv szól, akár a világból is ki tudnék futni. Talán egyszer már ez az állapot lesz a normális. Határozottan efelé haladok.
Éppen ebben a percben Manócska elindult hazafelé.
Sokáig vártam, hogy megjelenik valahol egy szép eye candy plakát, amivel még több nézőt tudok elcsábítani a magyar-koreai diplomáciai kapcsolatok felvételének 20. évfordulója alkalmából ma este induló dél-koreai filmhétre, de sajnos hiába vártam.
Remélem sokan eljöttök, hogy a filmeken keresztül jobban megismerjétek Dél-Koreát. Több filmet már láttam a vetítésre kerülő művek közül, érdemes! A filmhét ma este kezdődik, minden nap két film kerül vetítésre, részletes program és ismertető a filmekről itt található.
Most már szemmel láthatóan elkezdődött a tényleges hazaköltözés Koreából. Tegnap, Manócska előtt tizennyolc nappal, megérkezett a harmadik és a negyedik csomag, mindkettő 20 kg körüli súlyú. Ilyen dobozból még 7-8 darab hasonló méretű várható.
Bevallom meglepődtem, amikor a postás becsengetett, ugyanis a csomagokat soha nem szokták kihozni. Hiába vagyok itthon akár egész nap, akkor is csak a postaládába dobnak egy értesítőt, amivel mehetek sorba állni a postára.
Amikor kifejeztem meglepetésemet és nagyrabecsülésemet a csomagok házhozszállításával kapcsolatban, továbbá elmeséltem, hogy még több ilyen csomag várható, a postás felvilágosított, hogy ő csak helyettesít, és a kollégája valószínűleg nagyon köpködni fog. Rövid beszélgetés után bizalmasan elmondta, hogy a postások a nagy csomagokat nem szokták kivinni – maximum csak a családi házakba -, mert nem szeretnek a lépcsőházakban a nagy dobozokkal bajlódni. Ezért inkább bedobják az értesítőt és vállalják azt, hogy esetleg panaszt tesznek ellenük, amit nagy valószínűséggel sikeresen kidumálnak a vizsgálat során.
Mindezt egy postás mondta el, csak úgy mellékesen. Sajnos elhiszem neki, sokszor voltam már csomagért a postán, és mindig hosszú sor állt, csupa értetlen ember, értesítővel a kezében.
Tanulság: Minden alkalommal tégy tényekkel dokumentált panaszt!
Ha a postásnak nem tetszik a mestersége, még mindig kereshet mást.
Más téma, de kiemelten fontos: Itt a lehetőség, hogy saját Domo-kunt építs! Itt előrendelhető:
Elég szerencsésen indult a május 20-án tett fogadalmam, az azóta eltelt 12 napban 52.7 kilométert futottam, ez napi átlagban 4.3 km jelent. A határidőig 34 nap van még hátra, az 500 kilométerhez pedig még 81 kilométer hiányzik. Mindez persze elég kevés embert érdekelhet, főleg akkor, ha a bejegyzés címe után talált ide.
Korábban már írtam arról, hogy nem zenére futok. Néhány zenehallgatásos próbálkozás után váltottam, azóta futás közben mindig hangoskönyveket hallgatok. A zenék kiválogatása is fontos, de még fontosabb a jó hangoskönyv kiválasztása, ugyanis itt nehezebb az ugrás egy következő számra.
Nemrég a bejegyzés címében említett A balek című hangoskönyvet kezdtem el hallgatni futás közben Az időzítés jól sikerült, ugyanis bár még csak a felénél járok, de rendkívül szórakoztató könyvnek bizonyult, ami nagy mértékben segített a a heti tervem túlteljesítésében. Külön élmény, hogy a könyvet Kulka János olvassa fel. Sok hangoskönyvet hallgattam már, közte néhányat az ő hangján, és meg kell állapítanom, hogy Magenheim doktor magasan uralja a mezőnyt.
Bár a könyvnek semmi köze nincs a másik orvoshoz, dr. House-hoz, de ha kedveled a sorozatban is látott fanyar, ironikus humort, valamint szereted a fordulatos krimiket, akkor nehezedre esik majd letenni a könyvet ill. hangoskönyv esetén kikapcsolni a lejátszót.
Ha éppen azon töprengtél, hogy mit is olvass/hallgass, csak ajánlani tudom!
Apróbb hiányosságokkal, de itt az új BabaROTFL! Krémesebb, lágyabb, jobb felhasználói élményt, továbbá szárazabb és tisztább érzést ígértem, tessék fogyasztani, remélem nem csalódtok! A mikrofonpróba után mától élesben megy a mulatságos is, de már ebben a príma, megújult környezetben.
Nem gondolom, hogy túl bonyolult lenne a design, ha mégis, akkor nyugodtan kérdezzetek a hozzászólásokban! A bejegyzések nagy része még kategorizálásra vár, így a kategória-keresések esetén még nem bukkan fel minden régebbi bejegyzés. Visszafelé haladok vele, és nem ígérek turbósebességet, elég unalmas meló…
“…és élvez!”
A mai napon több telefonhívást is kaptam, valamint interneten is többen megkerestek azzal a kérdéssel, hogy mi van most Koreában, mivel “Észak-Korea fellőtte az atomot”. Nos, mivel eléggé érintett vagyok a témában (Manócska még ott van…), illetve kint tartózkodásom alatt és azóta is figyeltem a koreai politikai történéseket, röviden összefoglalnám a helyzetet a saját meglátásom szerint.
Észak-Korea rendkívül elszigetelt ország, a nemzetközi politikai porondon számottevő államok közül Oroszország és Kína támogatását bírja egyedül. A Kínával való jó kapcsolat Észak-Korea létrejötte óta töretlen, közismert Kínának a koreai háborúban játszott jelentős szerepe is (egymillió kínait küldtek meghalni a háborúba). Az észak-koreai rezsim jól felfogott érdeke – különösen a Szovjetunió felbomlása óta – szoros kapcsolatokat ápolni Kínával, melytől igen nagymértékben függ gazdaságilag és politikailag egyaránt.
Az elszigeteltségnek köszönhetően Észak-Korea kezében egyetlen tárgyalási alapot képező adu van a nemzetközi közösséggel szemben, ez pedig nukleáris programja. A sztálinista vezetés hamar túltette magát azon, hogy az országban milliók halnak meg éhínség miatt, és sajnos már a nyugati újságok sem nagyon cikkeznek arról, hogy gyerekek halnak éhen. (Egy korábbi bejegyzésben található műholdképen láthatóak az 1995-98 közötti éhínség során ásott feltételezett tömegsírok, abban az időszakban mintegy kétmillió ember halt éhen. Fotókkal dokumentált tény egyébként, hogy a segélyszállítmányok egyenesen a katonai raktárakba kerülnek: Valamivel etetni kell a több mint egy milliós hadsereget – a tartalékosok száma kb. ötmillió…)
A Dél-Koreában jelenleg hatalmon lévő Lee Myung-bak és kormánya az előző két ciklus “sunshine” politikájával szemben keményebb hangot üt meg, és ragaszkodik a segélyek ellentételezéséhez, azaz csak akkor nyújt segélyt az északiaknak, ha teljesen leépítik atomprogramjukat és ellenőrizhetővé teszik a segélyek elosztását. Japán, a másik nagy segélyező ugyanezt az álláspontot képviseli. Ez természetesen nem tetszik Észak-Koreának, és megpróbál kedvezőbb pozícióba kerülni.
Észak-Korea az első földalatti atomrobbantást 2006 októberében hajtotta végre. A Kim Jong-il vezette rezsim ezt sikeresnek minősítette, de a nemzetközi vélemények kétkedve fogadták, nem tudták kétséget kizáróan megerősíteni, hogy ténylegesen atomrobbantás történt-e. Észak-Korea jelenleg egy atomerőművel rendelkezik, az 5 MW-os yongbyoni reaktor eléggé elavult, plutóniumtermelésre egyre kevésbé alkalmas, már csak a fűtőrudak hiánya miatt is. Sokkal valószínűbb viszont az urániumdúsítás mint technológia. Bár 1998-ban Pakisztántól sikerült megszereznie a technológiát, az embargó miatt a hozzá való alkatrészeket nehezére esett beszerezni, de szakértők szerint sikerülhetett megoldania ezt a problémát is.
Észak-Korea nukleáris programjához szervesen kapcsolódik a rakétaprogram, melynek keretén belül interkontinentális ballisztikus rakéta létrehozása a cél, amellyel elérhetik az USA területeit. Legutóbb, április elején – az észak-koreaiak által szintén sikeresnek mondott – rakétakísérletet hajtottak végre, melynek során a kilőtt rakéta mintegy 3200 kilométeres távot tett meg. Nemzetközi megfigyelők ezt a kísérletet kudarcnak minősítették, a számítások szerint a rakéta harmadik fokozata egyszerűen nem indult be. (Nem szívesen lennék a program vezetőjének helyében…) Elképzelhető azonban, hogy hamarosan átlépnek ezeken a nehézségeken, és elérik a 10000 kilométeres határt, ami egy sikeres támadáshoz szükséges az USA ellen.
Észak-Korea két nappal ezelőtt végrehajtotta második földalatti atomrobbantását, és ezzel egy időben rövid hatótávolságú rakétakísérletet is végzett. A bejegyzés címében említett rémhír e két hír összemosásából adódhat. Nem nézek televíziót, de el tudom képzelni, hogy a szenzációhajhász összefoglalók félreérthetőek voltak néhány ember számára.
Az atomrobbantás hatására Dél-Korea, aki eddig megfigyelőként volt jelen, csatlakozott a Tömegpusztító fegyverek elterjedését meggátló kezdeményezéshez (PSI), amit Észak-Korea hadüzenetként értelmezett, és magára nézve érvénytelennek tekinti az 1953-ban kötött tűzszüneti megállapodást. (A két ország formálisan hadban áll egymással, 1953-ban csak tűzszünetet kötöttek.)
A kérdés véleményem szerint nem az, hogy lesz-e háború, egy esetleges támadást ugyanis Kína nem támogathatna, Kína katonai és gazdasági segítsége nélkül pedig az elszigetelt ország teljességgel esélytelen az egész világgal szemben. A játszma a tárgyalási pozíciók javítása érdekében zajlik, az észak-koreai rezsim megpróbál egy olyan helyzetet kialakítani, amelyben számára kedvezőbb pozícióban nagyobb engedményeket csikarhat ki. Különösen érdekes ez a játszma annak fényében, hogy nem dőlt még el, ki lesz a “trónörökös” a súlyosan beteg Kim Jong-il halála után. Jelen helyzetben tiszta a kép, Kína egyik kezében szinte az összes adu, másik keze pedig az olajcsapon. Ha elzárná, a játszma gyorsan véget érne, de akkor elveszítené befolyását a Koreai félszigeten.
Vajon nagy vállalás-e 825 bejegyzést bekategorizálni? Ha nem kattanok be tőle, és kezdek rezsót kidobálni az ablakon, akkor beszámolok róla.