Dolly volt az első lépés. mi a következő?

2008. február 19.1 hozzászólás

Kategória: blog

Tíz-egynéhány évesen szembesültem először az élet értékének kérdésével. Ne gondoljatok semmi világrengetőre, egyszerűen kaptam a születésnapomra egy papagájt, és elmentünk kiválasztani. Az állatkereskedésből elhozva kisiskolásként elgondolkoztam azon, hogy most az enyém ennek a madárnak az élete. 180 forintba került.
Ahogyan nő fel az ember, és szembesül azzal, hogy mindenki öregszik körülötte, meghalnak az állatai, a rokonai és a szülei, hamar ráérez az élet igazi értékére, ami pénzben nem kifejezhető. Igen nehéz átélni ezeket az eseményeket, tetézve azzal az érzéssel, hogy semmit nem tehetsz. Pedig az ember mindent megtenne a szeretteiért, ez így volt az őskortól napjainkig, és így lesz a jövőben is. Ami változik, azok a rendelkezésünkre álló eszközök és lehetőségek.
Már évekkel ezelőtt sikerült megoldani az emlősök klónozását, a jövő kérdése, hogy ez mikor lép át egy következő fázisba. Az egész egyelőre a politika pöcegödrében fortyog, már több mint egy évtizede vitatkoznak a kérdésen, hogy engedélyezzék, részben engedélyezzék, vagy egyáltalán ne.
Lehetséges, hogy lemaradnak. Megszületett ugyanis az első kereskedelmi szerződés, mégpedig egy kutya klónozására. Az RNL Bio koreai biotechnológiai cég valamint a Szöuli Állatorvosi Egyetem Állatklónozási és Őssejt-kutatási Központja leszerződött egy Kaliforniában élő hölggyel, aki a kutyáját szeretné klónoztatni. A klónozott pitbullt azonos génekkel és hasonló külsővel 2009. februárjára ígérik a megrendelőnek, aki ezért mintegy 27 millió forintot (150 000 dollárt) fog kifizetni. Ez lesz az első eset, hogy egy “ügyfélnek” klónoznak kutyát.

Vajon mi a következő lépés?

via dongA.com

1 hozzászólás a(z) “Dolly volt az első lépés. mi a következő?” címû bejegyzéshez

  1. […] blog post: Dolly volt az első lépés. mi a következő? http://babarum.hu/2008/02/19/dolly-volt-az-elso-lepes-mi-a-kovetkezo/ « előző | Babarum — 2008. 02. 19. […]

Szólj hozzá!