Horvátország – megvolt

2006. augusztus 14.3 hozzászólás

Kategória: blog

Túlvagyunk életünk első horvátországi nyaralásán. Sokáig hallgattuk mindenkitől, hogy Horvátország milyen jó, és mennyire érdemes oda utazni, akár minden nyáron. Még egyikünk sem volt, úgy döntöttünk, hogy ebben az évben kipróbáljuk az autós nyaralást.

Zárójelben jegyzem meg, hogy a navigáció kitűnően működött, probléma nélkül vitt a célállomásig. Remélem, hogy térképre ebben az életben már soha nem is lesz szükségem!

A horvátországi nyaralással kapcsolatban az egyik fő visszatartó erő éppen az autó és az ezzel járó tortúrák voltak. Mindenki meggyőződéssel nyugtatgatott, hogy a régi, órákig dugóban állós történeteknek már vége, egészen Splitig autópálya van. A hír igaz, csak nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. A 7-8 órásra tervezett út több mint 12 órásra sikeredett, mindez a dugóknak köszönhetően (összességében több mint négy óra). Tapasztalatgyűjtésnek mindenképpen jó volt, hiszen még soha nem álltam 3 órát dugóban autópályán (persze fizetsz érte nem keveset…). A legjobb az egészben, hogy az autók állnak, a sor semmit nem mozdul. Mindenképpen pozitív terápiás tapasztalat volt, edzette híres türelmemet. Összefoglaló tapasztalatom a horvátországi közlekedésről: próbáld meg elkerülni! A tengerpart mentén egy út vezet, az minden város előtt bedugul, és lehetetlen közlekedni. Ha valamit akarsz, korán reggel, vagy éjjel próbáld, akkor talán nem állsz a város előtt 1 órát.

Az Adria gyönyörű! Rendkívül tiszta, csendes, "ideális tenger". Egyetlen hátulütője a part, ami sajnos az egész Adriára jellemző. Az, hogy kavicsos, és sziklás, még nem gond, de sajnos nagyon keskeny sáv, és emiatt kevés ember esetén is a zsúfoltság érzetét kelti, illetve nem lehet a part mentén hosszasan sétálni. A ruskameni strand eléggé nagy, nem is volt sok ember, mégis tömegnek éreztük néha.

Értékelés: Összességében eléggé kettős érzelmekkel távoztunk.

Pozitívumok: Nagyon kellemes idő, meleg, tiszta levegő. Tiszta, élvezhető – hideg – (Manócska kommentárja) tenger. Jó kaják, pekáren. Rafting.

Negatívumok: Közlekedés globally – súlyozott! Partsáv keskenysége. Általános drágaság.

3 hozzászólás a(z) “Horvátország – megvolt” címû bejegyzéshez

  1. gergoke szerint:

    Akkor valahol igaz az elméletem, hogy Horvátország csak azért, mert a szomszédék is már odamentek és a sok légy nem tévedhet…

  2. teki szerint:

    Mi Hvar szigetén Zavala falucskában töltöttünk el egy nagyon frankó hetet. Hajóval közlekedtünk, csendes kis öblökben fürödtünk, így a tömeget elkerültük.
    Apartmant béreltünk, s a házigazda egy németországban szép karriert befutott szakács bácsi volt, aki olyan halat sütött nekünk, amit egy életen keresztül emlegetni fogunk.

  3. […] Moha bá-val, de erre igazán neki sincs ötlete. Végülis Horvátországban kiképződtem dugókból, majd most megpróbálom […]

Szólj hozzá panem et circenses | BabaROTFL hozzászólásához!