ha nagy leszek, buki leszek
Minden hétvégén, szombaton és vasárnap rendeznek versenyeket a pályán, augusztusban villanyfényes esti futamok is vannak. Óriási tömeg lehet ott nyáron, még ilyenkor télen is rengeteg ember volt kint. Nincsenek zenés műsorvezetői tapasztalataim, így nem tudom pontosan megbecsülni mennyien lehettek, de ahogy elnéztem, több mint tízezer koreai kiabált és ugrált a futamok alatt.
Végül magáról a versenyről. Igazán szakmai összefoglalót nem tudok adni, életemben először lévén lóversenyen. Igazi hangulata van, a videón hallható kiabálás elenyésző, az emberek nagy része bent van az épületben, és a kivetítőkön nézi a versenyt. A lovak nagyrészt kisebbek mint nálunk, még ezek a kis koreai zsokék is hatalmasnak hatnak rajtuk. A zsokék átlagos testsúlya 50-55 kg, és nem, nem gyerekekről van szó, felnőtt emberek, némelyik egész idős. A fogadás lyukkártya méretű fogadószelvényeken történik, és úgy is olvassa le egy gép, mint a lyukkártyát, pontosan kell bejelölni a tippet. Természetesen mi is fogadtunk, a kezdeti sikertelenség után ráéreztünk, és sikerült nyernünk is. Csak a játék kedvéért is lehet fogadni, a legkisebb tét húsz forintnak megfelelő összeg, persze a határ a csillagos ég…
Annyi biztos, hogy nagyon jól éreztük magunkat, kíváncsivá tett az élmény, szerintem hamarosan előfordulunk a budapesti lovin is, az élmények összehasonlítása végett. Köszönet Tamásnak, aki bevezetett minket a koreai lóversenyzés rejtelmeibe.
Videó a versenyrőlVideó a versenyről
Többnyire kapcsolódó bejegyzések:
- mi a jó Koreában?
Az utóbbi időben – véletlen egybeesés, vagy nem – többen is nekem szegezték a kérdést, hogy mi a jó Koreában. A... - gyorsulási verseny
Bár most mindenütt a Lamborghini-Porsche versenyről lehet olvasni, elsikkad egy (számomra) sokkal nagyobb hírértékű vetélkedés, melyre Miskolcon került sor. Hivatalos gyorsulási... - posta post 2
Akárhány postára megyek, külföldre csomagot feladni, sehol nincs egy épkézláb postás, aki tudná, mit is kell csinálnia. Az, hogy milyen dokumentumokat...
úgy látom, arab telivérek. de lehet, hogy tévedek. kb. 10 éve lovagoltam utoljára. :)