Nem mondhatnám, hogy túlteng bennem a magyartudat, ugyanis Árpádról egy ideje leginkább az ojjektum, a sávról meg a sebességváltás vagy az indexelés jut leginkább az eszembe, a kett? együtt igazán el? sem jön a gondolataimban. Ez most a kötelez? menteget?zés, mert manapság úgy látom, – persze biztosan a média vezet meg – hogy csak az az igazi magyar, akinek sípja meg zászlaja van, a boltban együtt adják a magyartudattal. Ezzel el is jutottunk ahhoz a témához, ami miatt ezt a postot most begépelem.
Sokszín?, vegyes társaság jön össze egy-egy koreai nyelvtanfolyamon, a jelenlegi csoportban akad rajtam kívül indonéz, angol, japán, amerikai, kínai, indiai, német, szlovák és francia versenyz? is.

Az órákra heti egy alkalommal kerül sor, este hétt?l kilencig. A két óra alatt vénásan, ömlesztve kapjuk az anyagot, aminek egy részét éppen emiatt nem értjük, majd az óra végén megkapjuk a "házi feladatot", ami az elhangzottak megértését el?segít? gyakorlati feladatokat tartalmazza. Tapasztalatom szerint rendesen megcsinálva négy óra alatt nem lehet végezni vele, inkább ötórás meló, valójában felér heti két újabb alkalommal. Nos vannak jóképesség? emberek, akik ezt a házifeladatot nem csinálják meg. A mi történetünk szempontjából a miért teljesen lényegtelen, ami fontos, az a büntetés, melyet ilyenkor a tanár kiszab: énekelni kell.  A múlt órán kínai gyerekdalokat hallgattunk, most a francia srác volt soron, megspórolt magának pár órát, és a tanár kiszúrta, hogy lapít (Röhej egyébként az ilyesmi a feln?ttoktatásban nem?). Nem volt mese, énekelnie kellett.
Nem fogjátok kitalálni, hogy mit énekelt! A Marseillaise-t! A nemzeti himnuszát! Mindezt elviselhetetlenül, mintha soha nem hallotta volna a dallamát, és – most figyeljetek! – a második sor után elakadt, és szabadkozott, hogy nem tudja a szövegét!
Ez nálam azért eléggé kiverte a biztosítékot. Ami a legdurvább, hogy igazán le sem égett, ugyanis a koreai tanárok és az ázsiai csoporttársak  valójában azt sem tudták mit énekel. Bár nem kedvenc népem a francia, de a nevükben szégyelltem magam honfitársuk miatt.
Azután eszembe jutott a kérdés: vajon hány olyan magyar van, aki nem ismeri a Himnusz szövegét? Hazafelé végig ezen gondolkoztam a buszon. Meg azon, vajon az igazi mélymagyarok hogyan teljesítenének egy állampolgársági vizsgán?