Hajnalban, olyan egy óra körül, meglátogatott minket egy kedves koreai srác. Kicsit meglepve indultam a telefonhoz, ilyen későn még soha nem csengettek be hozzánk. Megnéztem alaposan, látszott, hogy nem hittérítő és nem is eltévedt pizzaszállító (volt már rá példa), így odamentem az ajtóhoz és kinyitottam.
Sajnos nem beszélt angolul, így koreaiul kommunikáltunk, ami megnehezítette az interakciót, mivel nagyon gyorsan beszélt. Addig eljutottunk, hogy alattunk lakik, de utána elakadtunk. Belekezdett harmadszorra is, és akkor már beépítette mondandójába a kulcsszót is: tarap. Ezt a szót többször is elismételte, közben meggyőzően bólogatott, hogy igen, ez az amit mondani akart!
Elkezdtem kombinálni mire gondolhat, és valószínűleg lakótelepi szocializációmnak köszönhetően sikerült kisakkozni, hogy olyan érzékeny fülű, hogy nem tudott aludni attól, ahogyan a papucskámban végigslattyogok a lakáson. Ez volt a tarap-tarap. Újabb hangutánzó szót tanultam.