Megérkeztünk Brassóba. Kalandos utunk volt, elég hihetetlen a történet, elsőre magam sem hittem el.

Teljesen szokványos útnak indult, minden gond nélkül eljutottunk a határig. Körülbelül 15-20 éve jártam Romániában utoljára, az igazat megvallva nem sokat változott azóta. Az első, ezt megerősítő tapasztalat az utakkal kapcsolatban ért. Közel húsz éve van jogosítványom, de még soha nem volt defektem. 2006. áprilisáig kellett erre várni, a román utak garantálták a sikert.

AZ ELSŐ

Elég volt 100-150 kilométert autókázni, Temesvár után nem sokkal egy dombtetőn állhattunk meg. Defekt. A bal első felni olyan ütést kapott egy kátyútól, hogy négy ujjam majdnem befért. Kicsit idegesített az időveszteség, de nem rohantunk, gondoltam így legkésőbb hajnal egyre odaérünk. Nem tudtam, hogy reggel hét lesz belőle, de menjünk csak sorban tovább.

A MÁSODIK, A HARMADIK, A NEGYEDIK, AZ ÖTÖDIK

Nagy örömmel, a kerékcserét komolyabb veszteséggel letudva haladtunk tovább. Szinte ujjongva konstatáltuk, hogy kiérkeztünk a kátyúpokolból, és jobb minőségű útszakaszra értünk. És tényleg, olyan volt, mintha újból átléptük volna a határt, szinte kifogástalan aszfalton folytattuk az utat. És akkor jött A kanyar. Még csak nem is ütött nagyot, de már rázta is a kormányt, állhattam félre. Négy defekt. Szerencse, hogy nem hatkerekű a Galaxy, mert hat defekt lett volna. Nem én voltam az első, csak beálltam a sorba, már hárman ott álltak, két autó négy defekttel, a harmadik meg hárommal. Volt már egyszerre négy defektetek? Gyönyörű hangja van, mennyei sivítás, soha lufi ilyen szépen nem szól. A szívás csak az, hogy nincs négy pótkerék tarcsiban, így hiába a tuti hangzás, nem éri meg…

Esetünkben a megoldás kézenfekvő volt, autóban alvás, míg 300 kilométerről megjön a segítség. Három óra várakozás és egy óra gumis-műhely után folytattuk az utat, reggelre rendben meg is érkeztünk.