megszöktem egy picit

2008. november 13.10 hozzászólás

Kategória: élet, fun, Korea

Kaptunk egy kis kimenőt ma estére, ugyanis egy barátunk érkezett ma hozzánk. Ha már itt hagyjuk az üres lakásban a hétvégére, mégiscsak illik fogadni ma, amikor megérkezik…

A kórházi kalandok érdekesek, már hozzászoktunk a napi rendszeres infúzióhoz, injekciókhoz és a reggel hetes reggelihez (meleg csípős leves, rizs, kimchi…).
Ma mentővel(!) vittek át egy másik kórházba. Voltam már ugyan mentőben, de eddig csak öntudatlan állapotban. Most új dimenziók nyíltak meg előttem.
Az utazás célja egy MRI vizsgálat volt, ami csúfos kudarcba fulladt. Első körben be kellett öltözni kórházas játszóruhába – nekem egy LOVE feliratú műbőr-papucs jutott! -, aztán Manócskával kezdték a sort. Utána én is befeküdtem a csőbe, de nem bírtam sokáig, olyan 10 másodperc múlva már szóltam, hogy engedjenek ki. Nem bírom a bezártságot, eléggé feszélyezett, hogy egy szűk alagútban vagyok, melynek teteje olyan 10 centiméterre van csak a fejemtől. Akkor pánikoltam csak be rendesen, amikor hiába kiabáltam. 20 másodpercnél már őrjöngve rúgkapáltam és vertem a gép oldalát. Ez már meggyőzte őket, és kihúztak. Most már tudom koreaiul azt a szót is, hogy klausztrofóbia. Milsil gongpojeung. Szép szó!

Most megyünk vissza a kórházba, mert csak este 11-ig kaptunk kimenőt! Talán szombaton már hazajövünk…

10 hozzászólás a(z) “megszöktem egy picit” címû bejegyzéshez

  1. Snowqueen szerint:

    Ezt a szót én is memorizálom,hátha egyszer eljutok Koreába,lévén iszonyú klausztrofóbiával és tériszonnyal(ez már szóismétlés?) küzdök…
    Szegények,nem lehet túl jó a kórház…Mihamarabb gyógyuljatok meg és gyertek haza!:-)

  2. Hamburger szerint:

    LOVE papucs! :D
    Mennyi ideig kell kibirni a gépben egyébként?

  3. kiváncsiáncsi szerint:

    Eddig csak olvastalak Benneteket, de annyi minden érdekel, így hát ha nem zavarok írok is néha, meg kérdezek is.:-))
    Az MRI legizgalmasabb részét hagytad ki. Avizsgálat ideje alatt nem szabad megmozdulni. A fejed körül lévő lukacskákból egy idő után robbanás szerű hangokat lehet hallani, amit nagyon pici légmozgás is kisér. Ez akkor tud igazán kellemetlen lenni, amikor az orrod előtt levő lyukból kijővő hangot kisérő levegő az orrod hegyét csiklandozza. Egy vizsgálat kb. 20 percig tart. :-(( Mielőbbi gyógyulást kívánok!

  4. Livia szerint:

    Gondolok ratok! Vigyazzatok magatokra es egymasra!

    Livia utolsó blogbejegyzése: Everything

  5. Nia szerint:

    Nekem “csak” tériszonyom van, így nem okozott gondot, amikor CT vizsgálaton voltam anno… csak az rázott meg lelkileg, hogy tilos megmozdulni.
    Ettől persze folyton mozogna az ember.

    Amúgy normális esetben az egész vizsgálat pár perc.
    Lehet, hogy te olyan jól feküdtél ott, hogy ezért nem húztak ki.

    Azért remélem ez a rossz emlék is el fog halványulni. A szó pedig gyönyörű! (bár én képtelen vagyok megjegyezni :) )

  6. Babarum szerint:

    @Snowqueen: Én már megjegyeztem! A mentőben egész úton hazafelé ezt memorizáltam, hogy el tudjam magyarázni a doktornőnek! A tériszonyt nem tudom. Bár az is van egy pici, de eddig nem volt rá szükségem. Mármint a szóra! ;)

    @Hamburger: Vazz, az elején még úgy volt, hogy fényképezkedünk az öltözőben, teljes szerelésben, LOVE papucsban. Aztán a sokk miatt erről valahogy megfeledkeztünk erről. Nekem – megmértem – 130-as pulzusom volt, Manócska meg (mivel egy monitoron végignézte a rúgkapálásomat) eléggé aggódott, úgyhogy a fényképezkedés elmaradt. :(
    Az MRI vizsgálat ideje, ahogy kiváncsiáncsi is írta, pontosan 20 perc. Az általam bent töltött idő hatvanszorosa. Maximum altatással kivitelezhető vállalkozás. :)

    @kiváncsiáncsi: Üdv a klubban! Kicsit szégyellem magam, de egyben büszke is vagyok arra, hogy ilyen “izgalmakat” is képes vagyok kihagyni! :) A jókívánságokat köszönöm, ne fogd vissza magad máskor sem! :)

    @Livia: Köszi! Mindig vigyázunk! Ma például megbeszéltem az ápolónővel, hogy a hétvégére való tekintettel ne kapjunk infúziót! ;)

    @Nia: Koponya CT vizsgálaton most voltam a nyáron, azzal semmi gond nem volt. Itt is csak a szűk hely volt a gond, mozdulatlanul feküdni bírok sokáig, túlságosan is nyugodt vagyok. :)

    Holnap egyébként nagy valószínűséggel tárgyalunk a biztosító képviselőjével, aki már járt nálunk pár napja. Felajánlotta, hogy fizet, ha elhagyjuk a kórházat. Jól hangzik, de kíváncsi vagyok a részletekre, például arra, hogy ki fizeti a további fizikoterápiás kezeléseket és ha valami probléma merülne fel, az esetleges orvosi kezelés költsége kit terhel. Meglátjuk. Most megyünk vissza, mert ez a mai egy nagyon rövid szökés volt…

  7. Chipi szerint:

    Nagy fehér ember összetör berendezés! :)
    Most már lassan jöhetnétek is haza, nincs elegetek a kórházból? Menekülésre fel!

  8. Babarum szerint:

    @Chipi: Jól elvagyunk! Utoljára szerintem gyerekkoromban olvastam ennyit. Persze akkor sokkal lassabban! :)
    A lényeg, hogy nincs semmi baj. Adminisztrációs kényszerből vagyunk bent…

  9. Mebarak szerint:

    Jaj anyám!!! A reggelitől a hideg ráz :$ Szegények :)

    Mebarak utolsó blogbejegyzése: Pöttyös az igazi…

  10. Babarum szerint:

    @Mebarak: Elárulok egy titkot! A harmadik nap elmentem a konyhás nénihez, és elmagyaráztam neki, hogy reggelit nem kérünk. Működött! ;)

Szólj hozzá Babarum hozzászólásához!