Régóta foglakoztat hogyan lehetne párhuzamot vonni az ázsiaiak néhány – számunkra furcsa, esetenként gusztustalan – szokása, és a mi európai beidegződéseink között.
Vegyük például az étkezést. Általános érvényű megállapítás, melyet minden magyar fennen hirdet, hogy a magyar ember szeret enni. Talán az ázsiai ember ne szeretne? Az itt eltöltött idő után úgy látom, hogy  a koreaiakhoz képest mi magyarok csak gyerekcipőben járunk. A koreaiak táplálkozási szokásainak tanulmányozása során (szinte lehetetlen nem odafigyelni arra, ahogyan egy koreai eszik, lebilincseli az európai ember tekintetét és fülét) nyilvánvalóvá vált számomra, hogy – az ételtől függetlenül – számára élvezetesebb, kényelmesebb az evés, az ízek élvezete. Mégis miért? Az európai embert étkezés közben rengeteg szabály és szokás köti béklyóba. A koreaiaknak is megvannak a maguk szabályai és szokásai, ráadásul az övéik még összetettebbek és bonyolultabbak, mint amelyekhez mi Európában szoktunk. Viszont ezek a szabályok legkevésbé az étkezés élvezetét befolyásolják, míg az európai etikett bizonyos mértékben korlátozza az ízek teljes kiélvezésének lehetőségét. Mire is gondolok valójában? Ugye mindenkinek ismerős gyerekkorából a "csukd be a szád ha eszel!" utasítás? Nos Koreában ilyet nem nagyon hallanak a gyerekek, és a felnőttek is példamutatóan jóízűen csámcsognak és szürcsölnek.
De hogyan jön ide az étkezés élvezete? Annál élvezetesebb, minél többet disznólkodunk? Majdnem, de finomítsunk rajta, hiszen a magyarázat egyszerű. Mindenki volt már megfázva, és olyankor nem nagyon érezte az ízeket. Ez természetes, hiszen az ízlelés és a szaglás erősen összefüggenek. Igen, csukott szájjal is.

 

 

Ezt a náthás ember – azon túl, hogy levegőt próbál venni – úgy próbálja orvosolni, hogy részben nyitott szájjal eszik, hogy érezze valamennyire az ízeket. Csak figyeljük meg, legyen bármilyen ennivaló, ha markáns, kellemes ízt érzünk, szinte mindig – hiába csukott szájjal eszünk – egy pillanatra ki-kinyitjuk a szánkat. Aki pedig annyira élvezi az ízeket, hogy nem figyel másra és elveszíti a kontrollt, az csámcsog. Ez itt Koreában nem baj, sőt. Szeretnek enni.

 

Mindezt annak kapcsán, hogy kimentem a konyhába megdézsmálni az utolsó adag szalámit. Ahh, valami fenomenális íze van! Habzsolva – csámcsogva zabáltam fel…